Lőrincz Tamás aranyért birkózik

Lőrincz Tamás bejutott a döntőbe a kötöttfogásúak 66 kg-os kategóriájában a londoni olimpián, miután harmadik mérkőzésén parádés birkózással, két menetben legyőzte a kétszeres vb-ezüstérmes grúz Manuhar Tszhadaját.

A 2006-ban Európa-bajnok, pekingi olimpián nyolcadik Lőrincz – aki a nyolcaddöntőben a kontinenselső német Frank Stäblert két, a negyeddöntőben pedig a vb-ötödik amerikai Justin Dashaun Lestert három menetben győzte le – a meccs elején alaposan meglepte riválisát: egy támadásába gyönyörűen kontrázott bele, majd riválisa fejét befogva pörgetett, három pontért, előnyét pedig magabiztosan tartotta meg a menet végéig.

Lőrincz Tamás örül, miután bejutott a döntőbe
London, 2012. augusztus 7. Lőrincz Tamás örül, miután - legyőzve a grúz Manuhar Tszhadaját a férfi kötöttfogású birkózók 66 kg-os súlycsoportjának elődöntőjében - bejutott az elődöntőbe a 2012-es londoni nyári olimpián, az ExCel központban 2012. augusztus 7-én. MTI Fotó: Illyés Tibor

A második két percben a ceglédi birkózó folytatta remeklését, éppen az első akció megindításához szükséges másfél perces határ előtt kiemelte, s eldobta ellenfelét. Lőrincz a három pontot a finisben egy mögékerülésből további eggyel toldotta meg, az utolsó másodpercekben pedig ügyesen védekezett, így összességében kiemelkedő teljesítménnyel bejutott a fináléba. Lőrincz örömében még nagy ívben eldobta Takács Ferenc másodedzőt is, majd Struhács György szövetségi kapitány nyakába ugrott, végül pedig begyűjtötte a gratulációkat a magyar szövetség vezetőitől, elsőként Hegedűs Csaba elnöktől, a 100. magyar olimpiai bajnoktól.

A döntőben a vb-bronzérmes dél-koreai Kim Hjeon Vu vár Lőrinczre. A mérkőzés nyolc után néhány perccel kezdődik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.