Lokomotív: végállomás

Akármi lesz a szerda esti Lyon-Debrecen futballmeccs végeredménye, tizenhét hőse már van a találkozónak.

A DVSC-drukkerek egy áldozatkész csoportja kedd délután háromkor indult el a franciaországi városba; húsz órát tölt a kisbuszon, megnézi a cityt és a mérkőzést, majd azonnal nekivág az újabb húszórás utazásnak. S ezért még - fejenként 36 ezer forintot - fizet is... Egyikük, az ötvennégy éves törzsszurkoló, Bokor Lajos azt mondta: „Nem áldozat ez, kérem. Nekem minden Loki-meccs ajándék." Akkor is, ha ötször egymás után kikap a csapat a BL-ben? - vetem közbe. „Mindenféleképpen. Boldog vagyok, hogy a Debrecen egyáltalán ott lehet a nagymenők között; nekem ez ugyanolyan élmény, mint amilyen a harminc esztendővel korábbi NB I-es szezonnyitó volt. Azon 4-1-re győztünk a Kiss Laci-s Vasas ellen." S hogy a DVSC hűséges hívét mennyire nem kedvetleníti el az eddigi nullapontos teljesítmény, azt a következő példája is bizonyítja: „A feleség az idő múlásával nem feltétlenül szépül. Az ember mégis változatlanul szereti." A hitvese egyébként vele volt Firenzében, Liverpoolba és Lyonba viszont nem kísérte el. „Nem tudom, mit hozok az asszonynak. De ha szereznénk végre egy pontot, nekem már itt lenne a karácsony."

A papírforma alapján azzal muszáj megvárni az ünnepet. Elvégre a vendéglátóknak kell a győzelem, mert számukra kedvező liverpooli eredmény esetén az Olympique még csoportelső is lehet. A Lyon és a Debrecen közti különbség pedig amúgy is óriási - gondoljunk csak a Puskás stadionban játszott mérkőzés 0-3-as első huszonöt percére -, ráadásul a DVSC két legjobbja, Leandro és Rudolf nem szerepelhet. Noha ők sem konkurálnak a házigazdák játékosaival, hiányuk érzékenyebb veszteség a Debrecennek, mint bármely kiválóságának kiesése a nemzetközi színvonalú labdarúgókban gazdag Olympique számára. A Lyon most egyébként sem engedheti meg magának, hogy csalódást okozzon szurkolóinak, mert a francia bajnokság legutóbbi fordulójában 3-1-es vezetés után kapott ki 4-3-ra Lille-ben. Az argentin Lisandro Lopez mesterhármasa a második félidőben „fölöslegessé" vált...

A „budapesti" négyest azért jó lenne elkerülni. Ha ugyanis az Olympique megint ugyanúgy „megszórná" a Debrecent, mint a Puskás Ferenc stadionban, akkor a magyar csapat beállítaná a Bajnokok Ligája negatív gólcsúcsát, amelyet a Dinamo Kijev (2007) és az FTC (1995) tart közösen. A rekord: 19 kapott gól. Tizenhattal már bőven beérnénk, de Bokor úrék többet is megérdemelnének.

Na, nem több gólt: legalább egyetlen, árva pontocskát... 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.