Lipcsei Péter az FTC örökös csúcstartója lett

FTC futball

Dr. Sárosi Györgynek, az FTC és az egész magyar futball korszakos egyéniségének a csúcsát szárnyalta túl Lipcsei Péter, a zöld-fehérek harmincnyolc esztendős, 58-szoros válogatott futballistája: a keddi, 2-0-ás hazai győzelemmel végződő FTC-Pápa meccsen 647-edszer szerepelt a ferencvárosi együttesben. A középpályás nem meri magát a klub legendáihoz hasonlítani, de gondolkodása alapján méltó az elődökhöz.

- Az, aki egy lapra kerül a nagy „Gyurkával", már feltétlenül elért valamit...

- Ha nem rólam lenne szó, nem győznék helyeselni, hogy persze, persze. Önmagát viszont nehezen méltatja az ember, és igazából amúgy sem tudom felfogni, mi történt velem. Rögtön kijelentem azonban: hiába vagyok a szereplések tekintetében első, sokan megelőznek engem. Talán több csapatra való játékos is...

- Kikre néz fel igazán?

- Ha elkezdeném sorolni az ideálokat, akkor reggelig itt ülnénk. A legtöbbjüket ugyan nem láttam játszani, de rengeteget olvastam és olvasok róluk: ez a legkedvesebb passzióim egyike. A korábbi klubkrónikás Nagy Béla munkáit szinte már kívülről fújom, pedig ő aztán írt az FTC-ről, illetve a magyar labdarúgásról eleget.

- Azok közül, akiket látott, kinek a játékát csodálta a legjobban?

- Egy Honvéd-labdarúgóét: Détári Lajosét.

- Mikor sikerült őt a leginkább megközelítenie?

- Pályafutásom legprímább szakasza az 1991 és 1996 közötti periódus volt. Bajnoki cím az FTC-vel '92-ben és '95-ben, a BL-be jutást megalapozó évadban; kettős győzelem és négy gól a KEK-ben a Levszki Szófia, aztán Brémában újabb két gól a Werder ellen; szerződés a Portóhoz, majd huszonnégy mérkőzés a portugál csapatban...

- Ha '96 márciusában nem sérül meg, akár Európa-klasszissá is válhatott volna! Hiszen olyan csapatban volt standard játékos, amelyben Vitor Baia, Secretario, Aloisio, Jorge Costa, Emerson Moises, Joao Pinto, Rui Barros, Domingos futballozott...

- Ott a harmincadik labdarúgó is kiváló játékos volt, nem csoda, ha bajnoki címet és Szuper Kupát nyertünk Portugáliában. S amennyiben nem szakad el a térdszalagom, úgy valószínűleg Bobby Robson edzővel megyek Barcelonába. A katalán városból Robson segítője, bizonyos José Mourinho hívott fel, hogy számítanak rám, de aztán a hosszú kihagyás miatt lemondtak rólam.

- Ez volt a legnagyobb csalódás?

- Nem. Az én keresztem az, hogy nem volt esélyem kijutni Európa- és világbajnokságra sem. Az 1996-97-es vb-selejtezőkön ugyan a második helyet szereztük meg, de a pótselejtező két meccsén tizenkettőt kaptunk a jugoszlávoktól.

- Ha jobb korban születik?

- Erre mondhatnám azt is, hogy akkor talán többre viszem. De lehet, hogy be sem kerülök a csapatba...