Valóban világverő tandemet verbuváltak a svájciak, hiszen az ATP-rangsor második és negyedik helyezettjét tudták csatasorba küldeni az idei esztendőre. A pozíciók alapján kódolható volt a siker, ám a Davis Kupa éppen arról nevezetes, hogy itt megszűnik a számok tisztelete. Lám, pénteken a francia Gael Monfils (19.) legyőzte a tizenhétszeres Grand Slam-bajnok Roger Federert, így hiába kezdtek jól a helvétek (Stanislas Wawrinka nyert ­Jo-Wilfried ­Tsonga ellen), az 1:1-es meccsállás azonos sanszot kínált a végső ­győzelemre vendégnek és házigazdának egyaránt. Aztán kiderült: a kulcs a szom­bati páros volt.

Fotó: Gonzalo Fuentes / Reuters

Méghogy összeszokatlanok, s a páros játékban kevés rutinnal büszkélkedhetnek a svájciak?! Okoskodtunk, ám hamar beigazolódott, hogy a helvét egységet nem kell félteni: úgy működik, mint a legendás svájci óra. Pontosan és hibátlanul.

Wawrinka 234 kilométeres szervákat szórt, s keményen, agresszíven játszott, de ha kellett, ésszel ütött lágyan az őrizetlenül hagyott területre. Federer pedig úgy nyújtózott a hálónál, mint egy macska. Kicsavart testhelyzetből varázsolt a túlsó térfélre védhetetlen labdákat és húzott elő „gyilkos" fej fölötti röptéket, amikor éppen arra volt szükség. Igazi csapatként zakatolt a svájci expressz: talán éppen a közös munka volt a kulcsmomentum a meccsnyerésnél (6:3, 7:5, 6:4).
Pedig a franciák is remek duót küldtek pályára, a páros játék fortélyaiban jóval tapasztaltabbakat, de nem tudtak olyan egységes ritmusban lapátolni, mint az ellenoldalon levők. Julien Benneteau játékának nívója elérte a svájci galaktikusokét, ám Richard Gasquet „csak" világszínvonalon párosozott, s ez sorsdöntőnek bizonyult.

Sajnálhatja, aki nem látta a Davis Kupa-döntő szombati ütközetét, hiszen ritka élményből maradt ki. A játék minden szépségét felvonultatta a négy szereplő. Lille futballstadionjában a csaknem harmincezres közönség világszínvonalú produkciót láthatott: rakétasebességgel repkedtek a labdák, szemmel alig voltak követhetőek, mégis a másodperc töredéke alatt mindig rea­gáltak a hálónál lévők a „golyóbis" érkezésére.

Federer amúgy tudta, nincs mód a Monfils elleni pénteki vereségen búslakodnia: akárhogyan is alakuljon a páros, neki itt és most úgy kell „formába hoznia" magát, hogy a vasár­napi meccsen képes legyen nyerni. Akkor még nem tudta, hogy az éljátékos kolléga, Tsonga „belesérült" az első napi vereségbe, így a franciák – talán fortélyos okokból is – a salakpályán Federer ellen 2:2-es örökmérleget felmutató Gasquet (21.) jelölése mellett döntöttek. Hogy kényszerű vagy taktikai csere volt-e a váltás, aligha derül ki, az viszont tény: a küzdőtérre dobott gladiátor nem bírt az oroszlánnal... Maradjunk annyiban: Federer megette ebédre, valósággal bucira verte a franciát (6:4, 6:2, 6:2), okafogyottá ­téve ezzel a párharc folytatását.

E győzelemmel pedig sporttörténelmi sikerhez, az első Davis Kupa-trófeához juttatta hazáját, míg önmaga teljessé tette a saját kollekcióját. Olimpiai arany, világbajnoki cím, tucatnyi Grand Slam-elsőség, számtalan rekord után az egyetlen hiányzó serleget is begyűjtötte.

Harminchárom esztendősen, egy ikerpár édesapjaként akár hátra is dőlhetne a karosszékben. Nem ezt teszi. Célkeresztjében már látszik a januári Australian Open.