Lesújtott a kalapács

Meglepetésekkel kezdődött az angol labdarúgó Premier Liga évada. Otthonában csak döntetlenre volt képes a címvédő Chelsea, és szintén saját pályáján kikapott a múlt héten a Szuper Kupát a londoni kékekkel szemben megszerző Arsenal. A Manchester United csupán öngóllal tudott győzni.

Viszonylag régen, 2009-ben fordult elő legutóbb a Premier Ligában, hogy az előző évad aranyérmesének sikerült az újrázás. A The Times jókor idézte fel José Mourinho tíz évvel ezelőtti kijelentését. Akkor a kékek edzője úgy vélte: „Ahhoz, hogy megőrizzük a címet, jobban kell játszani, mint az előző évben. Ezt mondani könnyű, de végrehajtani nehéz.”

Az előjelek most nem kedvezők, hiszen a Chelsea hallatlanul izgalmas mérkőzésen 2-2-t ért el a múlt szezon meglepetéscsapatával, a Swansea-val szemben. Ez lehetett az az eset, amikor a portugál orákulum a hármas sípszó elhangzása után mást mondott a kamerák és mást az öltözőben a játékosok előtt, hiszen maga sem hihette el saját szavait, hogy a Chelsea „rendkívül jól játszott”.

A papírformának megfelelően Oscar szabadrúgásból a házigazdáknak szerzett vezetést, hat perccel később azonban a lelkes walesiek a most debütáló ghánai Andrew Ayew bravúros góljával egyenlítettek. A vendéglátók (az argentin Federico Fernandez öngóljával) további másfél percen belül 2-1-es vezetéshez jutottak, ám a „hattyúk” lendülete nem csökkent, és röviddel a szünet után Courtois durván felvágta a francia Bafetimbi Gomist.

Cech lidérces debütálása
Cech lidérces debütálása
Reuters

Sem a belga kapus kiállítását, sem Oliver játékvezető piros lapos döntését nem vitatták a kommentátorok; Mourinhónak persze nem tetszett az ítélet. A tréner – hosszas tanakodás után – Oscart áldozta fel, hogy behozhassa az újonc bosnyák Begovicot, aki nem tudta kivédeni a türelmesen várakozó Gomis büntetőjét. A bajnok számára „hízelgő” döntetlen nyomán könnyen lehet, hogy a díszpáholyban helyet foglaló Roman Abramovics mélyen a zsebébe nyúl, és kihasználja az átigazolási időszakból hátralévő heteket...

A tényleges idénynyitó találkozón a Manchester United 1-0-ás győzelmet könyvelhetett el a Tottenham ellen, remélve, hogy az eredmény gyorsan feledteti a teljesítményt. Louis van Gaal tréner el is ismerte, hogy csapata szerencsés volt. Az egyetlen gól Walker szerencsétlen beavatkozásával landolt a holland Vorm hálójában, miután Ashley Young Rooney-hoz passzolt. Az MU addig – a 22. percig – egyetlen alkalommal sem lőtt kapura, és újabb érdemleges helyzetére a 65. percig kellett várni...

Vasárnap sokan biztosra vették az Arsenal sikerét a gyengélkedő West Ham ellenében. A „kalapácsosok” azonban a szezon első szenzációját keltették: az Emirates stadionban 2-0-ra legyőzték az „ágyúsokat”. Cech kapus nyilván gyorsan el akarja felejteni észak-londoni bemutatkozását, mert mind a szenegáli Kouyaté fejesgóljánál, mind az argentin Zarate lövésénél hibázott. A West Ham hónapok óta nem duplázott idegenben, igaz, edzőjét akkor még nem Slaven Bilicnek hívták.

A Liverpool az előző évad zárónapján elszenvedett szégyenletes 6-1-es veresége megtorlására érkezett Stoke-ba, és 1-0 erejéig bosszút is állt ellenfelén. Sokáig volt patthelyzet, ám feloldotta azt a brazil Philippe Coutinho 25 méteres parádés lövése. A Premier League újoncai közül a Bournemouth az Aston Villától, a Norwich a Crystal Palace-tól szenvedett vereséget, míg a Watford 2-2-je az Everton ellen idegenben még pechesnek is mondható. Kitűnően mutatkozott be új klubjában, a Leicesterben Claudio Ranieri: a veterán olasz tréner irányításával a közép-angliaiak 4-2-re verték a Sunderlandet.

Az első forduló fináléja ma este lesz: a Manchester City találkozik a West Bromwich Albionnal.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.