LeMond: Armstrong a legjobb ötbe sem került volna be

A háromszoros Tour de France-győztes Greg LeMond szerint börtönben volna a helye Lance Armstrongnak, aki éveken keresztül doppingszerekkel érte el sikereit.

Az amerikai LeMond - aki 1986-ban, 1989-ben és 1990-ben nyerte meg a francia kerékpáros körversenyt - a CNN-nek adott nyilatkozatában úgy foglalt állást, hogy Armstrong nem sportfegyelmi vétséget követett el, hanem bűncselekményt. Hozzátette: az 1999 és 2005 között sorozatban hét Touron diadalmaskodó Armstrong - csapattársaival együtt - szervezetten élt tiltott szerekkel, és maffiamódszerekkel érte el, hogy ne bukjon le.

LeMond azt mondta, ismeri Armstrong fizikai adottságait, mivel korábban kerékpárokat szállított csapatának. Hangsúlyozta: dopping nélkül Armstrong nem lett volna képes a legjobb ötbe kerülni a Touron, top30-as versenyző lett volna.

Armstrong sokáig tagadta, hogy tiltott szerekkel élt, végül január elején megtört, és bevallotta, hogy egy évtizeden át csalt, emiatt utóbb megfosztottak többek között hét Tour-elsőségétől.

Egy biciklijét áruló Armstrong-báb ég a hagyományos angliai máglyarakás éjjelén
An effigy of U.S. cyclist Lance Armstrong burns during Bonfire Night celebrations in Edenbridge, south east England November 3, 2012. The 30 foot (10 metre) representation of the now disgraced seven times winner of the Tour de France was burned alongside a traditional representation of British historical figure Guy Fawkes in the annual event that marks a failed attempt to blow up Britain's Houses of Parliament in 1605. REUTERS/Toby Melville (BRITAIN - Tags: SOCIETY SPORT CYCLING)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.