Lejtőn Hewitt

A csütörtöki lámpaoltás után a férfiaknál és a hölgyeknél is harmincketten tartották meg reményeiket az esztendő első Grand Slam-tornáján a sikeres szereplésre. A papírforma eddig inkább a nőknél érvényesült: 18 kiemelt van még versenyben.

A hölgy sztárok közül a három korábbi világelső, a szerb Ana Ivanovics és Jelena Jankovics, valamint a dán Caroline Wozniacki, továbbá a régebbi US Open-bajnok ausztrál Samantha Stosur búcsúzott korán, míg az uraknál 16 – nem a legeslegjobbak között – kiemelt teniszező nem tudta érvényesíteni a helyjegyét.

Semmi különös – mondhatnánk, ám a részletek sok érdekességet rejtenek.

Vegyük mindjárt a tegnap rangadóját, melyen a tizedikként rangsorolt Wozniacki a WTA-lajstrom 44. helyén álló Viktorija Azarenkával találkozott. Sima ügy – kommentálhatnánk a kimenetelt, ha nem tudnánk, hogy a fehérorosz versenyző szintén ült már a női tenisz trónján, s (nem mellékesen) kétszeres „ausztrál” bajnok (2012, 2013). A dán játékos az októberi vb döntőse volt, régi barátnője, a februári budapesti Fed Kupa küzdelmeire is nevező Azarenka pedig megint úgy hasít, mint legszebb napjaiban. Olyannyira, hogy különösebb nehézség nélkül nyerte a rangadót (6:4, 6:2), s könnyen lehet: meg sem áll a negyeddöntőig. A legjobb nyolc között a világelső Serena Williams lehet az ellenfele. (Ha minden igaz...) A harminchárom esztendős amerikai a könnyű bemutatkozó meccs után hallatlanul megszenvedett Vera Zvonarjovával. Ellenfelét csak a 203. helyen találjuk a világranglistán, bár az orosz játékos csupán időlegesen tartózkodik a „pincében”, miután – sérülései miatt – a rangsorszáma „megnőtt”. A tudása azonban a régi. S volt ő már – 2010-es wimbledoni és amerikai Grand Slam-döntős szereplése nyomán – második is a WTA-listán, míg Melbourne-ben kétszer vívott elődöntőt. Nem kellett tehát félnie Serenától, és vezetett is 5:3-ra, majd három szettlabdája volt. Ám riválisa sebességet váltott, és – zsinórban tíz játékot nyerve – 7:5, 6:0-lal zárta a meccset.

A férfiaknál két látványos találkozó volt csütörtökön; mindkettőt az döntötte el, hogy a vesztesnél elfogyott a szufla. Ami érthető is, hiszen a francia Gael Monfils (17.) az előző forduló ötjátszmás küzdelmével a lábában vívott újabb maratoni csatát a lengyel óriással, a 203 centis Jerzy Janowiczcsal (6:4, 1:6, 6:7, 6:3, 6:3), a volt világelső ausztrál Lleyton Hewitt pedig már harmincnégy éves, és ennek a terhét cipelte, amikor az első két játszma megnyerése után nem bírta erővel a következő hármat. (A német Benjamin Becker 2:6, 1:6, 6:3, 6:4, 6:2-re győzött ellene). A 70 nyertes ütést jegyző Janowicz korábbi angliai Grand Slam-bravúrját idéző formában teniszezett; más kérdés, hogy nehéz lesz ismét az elődöntőbe jutnia, hiszen a világelső szerb Novak Djokoviccsal már a legjobb nyolc között összefuthat.

Ejtsünk szót a nap magyar győzelméről is: Babos Tímea a francia Kristina Mladenovic partnereként bejutott a női páros második fordulójába, miután a magyar, francia kettős két sima játszmában (6:1, 6:3) legyőzte a Bojana Jovanovszki, Katarzyna Piter szerb, lengyel tandemet. A következő ellenfél a Bethanie Mattek-Sands, Lucie Safarova amerikai, cseh páros lesz, míg a vegyes párosban – az amerikai Eric Butorac oldalán – az elsőként kiemelt, tavalyi US Open-bajnok Sania Mirza, Bruno Soares indiai, brazil kettőssel kell megküzdeni a legjobb 16 közé jutásért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.