A nemzetközi szövetség rangsorában legjobb sakkozóink Élő-pontszámátlaga a férfiak mezőnyében a 7-8. helyre esett vissza, Polgár Juditot nem számítva a hölgyeink sem állnak előrébb. Az egyéni ambíciók kinél önkéntes, kinél kényszerű háttérbe szorulásának van azonban hozadéka is, hiszen játékosaink érdeklődése így – érthetően – a válogatott felé fordult.

Ezzel együtt a tegnap Örményországban befejeződött csapat-világbajnokságot figyelmeztető szakmai előjelek kísérték. Balogh Csaba jó ideje kiegyensúlyozottnak tetszik, mind az élete, mind a pályafutása biztatóan alakul, és Almási Zoltán is tiszteletre méltó erőfeszítéssel csatázik a 2700-as Élő-ponthatárral. Lékó Péter ellenben továbbra is csak elvétve nyer játszmát, fokozatosan csúszik lefelé a világranglistán – jelenleg a 35. –, és Erdős Viktor is messze elmarad csúcsformájától, noha hanyatlást az életkora (mindössze huszonnyolc éves) semmiképp sem indokol. Rapport Richárd játékbiztonsága pedig a legutóbbi moszkvai egyéni viadalának végén megroppant, a versenyző pályafutása érezhetően segítséget igényel.

Rapport Richárd formán kívül Nemzeti Sport

A baljóslatú szakmai alapozás akár jól is elsülhetett volna, hiszen a 2014-es tromsői sakkolimpia előtt is hasonló volt a helyzet, de akkor –mindenekelőtt Balogh szárnyalásának köszönhetően – ezüstös siker született, mely egyúttal belépőt is jelentett a mostani csapat-világbajnokságra. Ám lejtmenetre, illetve csodaközeli egyéni eredményekre építeni nem mindig hatékony. Az együttes most minden szempontból alulteljesített. Hihetetlen sakktörténeti „rekord”, hogy a gárda az öt játszmagyőzelmével szemben hét partit veszített el (24 döntetlen mellett), azaz negatív „eredménnyel” zárt! Erősen tartalékos garnitúrától ez talán elfogadható lenne, de a legjobbjainktól nem az. Ráadásul az öt játékosunkból három egyetlen partit sem nyert!

Rapport formán kívüli játéka „borítékolható” volt. A többiek nem tudták pótolni az egészen különleges stílussal és tehetséggel megáldott fiú kiesését, így elkerülhetetlen volt a csapat fiaskója. Érdemes lenne megismerni, az illetékesek az előkészületek során vajon milyen lépéseket tettek ennek a veszélynek az elkerülésére. Amúgy a válogatott játékosok számára a hazai szövetség rendszeres támogatást nyújt, amiért nem nagyok az elvárások. Lékó és Almási például megtehette, hogy az elmúlt szövetségi ciklusban – azaz négy évben – nem ült asztalhoz a magyar egyéni bajnokságon, és csapatbajnoki játszmákat is csak a határokon túl, külföldi egyletek színeiben váltott. Lékónak, az Élő-pontszáma alapján első számú magyar sakkozónak közismerten egyedi a magyar sakkozással a kapcsolata: pályája csúcsán, 2002 és 2008 között például egyszer sem játszott a válogatottban. Történeti érdekesség az is, hogy –bár kis híján világbajnok lett – ambíciói között a magyar bajnoki cím megszerzése valószínűleg nem szerepel, a hazai aranyérem elnyerésére ebben az évezredben legalábbis még nem tett kísérletet.

A hanyatlás megállítása csak nívós szakmai tevékenység és belső versenyre épülő kiválasztási rendszer mellett képzelhető el. Erre a válogatottaknak és a most feltörő tehetségeknek is nélkülözhetetlen szükségük van.

A csapat-vb végeredménye (10 ország részvételével): 1. Kína 15 pont, 2. Ukrajna 12, 3. Örményország 11, 4. Oroszország 10, 5. Egyesült Államok 10, 6. Magyarország 9.

A zárófordulóban: Magyarország–Ukrajna 2:2.

A szerző szakíró, nemzetközi nagymester