Laza nyolc San Marino ellen

Gólzáporos győzelmet aratott a magyar válogatott az edzőmeccsel felérő Eb-selejtezőn.

Réges-régi válogatott mérkőzések gólátlagát idézte az Eb-selejtező (igaz, San Marino csapatához hasonlóan gyönge vetélytárs még nem járt a Nép-, illetve a Puskás stadionban): eleinte hétpercenként „köszönt be” a magyar együttes.

Először – Dzsudzsák beadása nyomán – Rudolf fejelhetett kétszer is, mert Vannucci még akkor sem reagált, amikor a labda már kipattant Simoncini kapusról (1-0); majd Dzsudzsák szögletet ívelt be balról, és Szalai menthetetlen fejest küldött a bal sarokba (2-0). Aztán, mivel ellenfél nem volt, Koman vígan megjátszhatta Rudolfot, és a csatár duplázott (3-0), csakúgy, mint nem sokkal később Szalai, aki észrevette, hogy a boldogtalan Simoncini kinn áll a kapujából, és harmincöt méterről, a levegőből, különleges mozdulattal ívelte a kapuba a felpörgetett labdát (4-0).

A fordulás sem hozott fordulatot; de hát miért is hozott volna? A 48. percben Koman perdített Dzsudzsákhoz, aki középre lőtte a labdát, és Szalai becsúszva érte el a mesterhármast (5-0). Régen volt ilyen kellemes munkája az eredményjelző tábla kezelőjének, hiszen ennyi feladatot máskor egy évadban nem adnak neki honfitársai, és a kijelző működtetője akkor sem lazíthatott, amikor Bacciocchit Albani váltotta fel. Elvégre a legkevésbé sem kellett tartani attól, hogy a csereember San Marino „csodafegyvere”...

Nem is volt az: beküldése nyomán legföljebb közelről szemlélhette Rudolf cseleit és továbbítását, majd Koman ballábas befejezését (6-0). A hajdani K. Lombik II színvonalán futballozó vendégek viszont valamelyest megkönnyebbülhettek, hogy Szalai az öltözőbe ballagott, de a függöny még nem ment le: a 89. percben Dzsudzsák húszról a bal felső sarokba lőtt (7-0), majd a ráadásban Gera a hálóba küldte a Laczkó buktatásáért megítélt tizenegyest, amely együtt járt Valentini kiállításával (8-0).

Magyarország–San Marino 8-0 (4-0)

Eb-selejtező, Puskás Ferenc stadion, 10 000 néző. Jv.: Kaasik (észt).
Magyarország: Király – Vermes, Vanczák, Juhász, Laczkó – Koman (Czvitkovics, 78.), Gera, Elek (Vadócz, 63.), Dzsudzsák – Szalai (Priskin, 63.), Rudolf.
San Marino: Aldo Simoncini – Valentini, Bacciocchi (Albani, 52.), Della Valle, Vannucci – Marani, Fabio Vitaioli, Bollini (Cervellini, 84.), Berretti, Matteo Vitaioli (Bugli, 77.) – Montagna.
Gól: Rudolf (10. és 25.), Szalai (18. , 27. és 48.), Koman (60.), Dzsudzsák (89.), Gera (94., 11-esből).

Rudolf Gergely elfekteti Simoncinit
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.