- Béla adott?

- Még nem.

- De ad? 

- Szeretne... Tavaly is kisegítette a válogatottat. Igazi, lelkes szurkoló ez a Józsa Béla; remélem, a jövő héten az ő tőkeinjekciója elől is elhárul az akadály.

- Alig egy hónap van a kontinenstornáig, és...

- Nem újkeletűek a gondok. A válogatottról múlt szeptember óta tudni lehet, hogy kijutott az Európa-bajnokságra, ehhez képest most is csak tüzet oltunk. Pedig magam Moszkvából is folyamatosan leveleztem a szövetséggel, hogy a lányok, ha már nem kis bravúrral kijutottak az Eb-re, normális feltételek között képviselhessék Lettországban Magyarországot. Legyen melegítő, mez, aláírt szerződés, busz, vitamin...

- Az sincs?

- Úgy fest, a jövő hétre már az is lesz, miként Berényi János elnök úrral hétfőn elmegyünk a mezt adó céghez a szerelés ügyében, hogy...

- Jobb későn, mint soha!

- Mindegy. Ha hiszi, ha nem, a viszontagságok ellenére jó hangulatban dolgozom; a lányok motivációjával sincs baj. És ha éppen nem edzést tartok, akkor megkérem a pécsi taxitársaság igazgatóját, adjon kedvezményes tarifát, hogy a lányok a szállodából nyugodtan eljussanak a csarnokba edzésre. Napról napra javulunk.

- Még jó, hogy ön a szövetségi kapitány!

- Ez most mellékes; a lényeg az, hogy legalább egy meccset nyerjünk az Európa-bajnokság nyitó csoportkörében, mert akkor továbblépünk, illetve, hogy megmentsük a jövő válogatottjait.

- Ezt most hogy is kell érteni?

- Tizenkét éve, a hazai rendezésű Eb-n, ahol negyedikek lettünk, volt profin szervezett edzőtábor, formaruha, továbbá olyan, időben kiosztott sportfelszerelés, amit még ma is hordok: azóta fokozatosan romlottak a viszonyok. Mármost ezek a tehetséges, profi klubokban játszó kosárlabdázók még túlteszik magukat valahogy e méltatlan helyzeten, de az utánuk jövők már aligha.

- Két hete még fürdött a profizmusban...

- Ha arra utal, mekkora a kontraszt a Szpartak Moszkva és a magyar válogatott háttere között, akkor a válasz az: mérhetetlen. Ám itthon azért akadnak profin működő klubok; a különbség csak az, hogy a Pécs vagy a Sopron jóval kevesebb pénzből gazdálkodik, mint a legtöbb európai topcsapat. A Szpartaknál minden tiszta sor: ennyi a pénzed, ezek a feltételek, íme, a célok; a másik munkáját nem kell elvégezni...

- Jól is érezte magát kint?

- Pécsről másfél évtized után azért szerződtem Moszkvába, hogy megvalósítsam az álmom s Euroligát nyerjek. Kint számos magyarral megismerkedtem, nagy bulikat csaptunk, és megtapasztaltam azt is, milyen, amikor a világsztárok kiállnak a trénerért. Főnököm, Sabtaj von Kalmanovics egy nehezebb időszakunkban, a Dinamo-Szpartak rangadó előtt azt mondta a játékosoknak: a három jelöltből ti választottátok magatoknak Lacit, most megmutathatjátok, mire vagytok képesek érte. Győztünk. Megtanultuk egymást, a munka mellett időnként jókat boroztunk és beszélgettünk is... Ugyanakkor edző bárhol lehetsz, de haza és magyar válogatott csak egy van.

- Mondja ezt a csúcssiker után!

- Na jó, voltak euforikus pillanataim a Szpartaknál is... Először akkor, amikor Salamancában, az Euroliga elődöntőjében huszonegy másodperccel a vége előtt kilenc ponttal vezettünk a másik európai gigász, a Jekatyerinburg ellen; abban a pillanatban tudatosult bennem, hogy hiába van két nap múlva a döntő, már most miénk az első hely. Aztán akkor, amikor a Salamanca elleni finálé után, lezuhanyozva, rövidnadrágban bementünk a városba, és csak folyt a vodka. Végül pedig akkor, amikor hazatértem, és belém nyilalt: te jó ég, mi van, ha nem nyerjük meg...? Hogy aztán elöntsön a boldogság: de hát megnyertük!

- Most pedig mehet vitaminért.

- Meg kötszerért, vízért. És Bélának is megköszönném.