A, ez nem megy!

Soha többé B csoportot! - harsogta a magyar szurkolók egy csoportja még a szlovákok elleni - tizenhárom másodperccel a vége előtt elveszített - nyitómeccs közben, ám azóta eltelt másfél hét, s a vasárnapi, dánokkal szembeni találkozót megelőzően a legelszántabb drukkereknek is meg kellett barátkozni a gondolattal: bizony jövőre mégis csak a második vonalbeli szereplés a legvalószínűbb.

Ekkor még élt a hajszálvékony remény a bennmaradás kiharcolására: "mindössze" annyi kellett az álmodozás meghosszabbításához, hogy Pat Cortina csapata a rendes játékidőben legyőzze az északiakat, a Ladányiékat 6:0-lal elintéző osztrákok pedig ne nyerjenek az alsóházi négyesben - jövő évi rendezőként, így biztos megkapaszkodóként - csak a rend kedvéért fellépő németek ellen.

Aztán azt láthattuk, hogy az NHL-hokisokat is felvonultató rivális szépen bekezd - akárcsak pénteken a "szomszéd" -, ám Szuper kétszer is bravúrosan hárított, s a folytatásban két azonos képességűnek tetsző együttes korcsolyázott a zürichi jégen. Ezúttal nyoma nem volt a két nappal korábbi zavarodottságnak, s a precíz játék eredményeként - amikor öt perc volt hátra az első harmadból - a jó tempóban kiugró Palkovics elhúzta Galbraith kapus mellett a pakkot, majd fonákkal bepasszolta azt az immár üres kapuba (1:0).

A világbajnokságon először vezető magyarok a szünet után is derekasan tartották magukat, a 29. percben azonban a kettős létszámfölényben lévő dánok Staal révén egyenlítettek (1:1). A kanadai, orosz bírópáros a továbbiakban sem dédelgette különösebben a fehér mezes garnitúrát - hogy mást ne mondjunk, Tokaji vérző feje sem volt kellő indok számukra a kiállítás megítéléséhez -, s a 39. percben egy vitatható szituáció lezárásaként Christensen rácsapott a kipattanó korongra, Szuper és társai pedig igen komor ábrázattal vonultak pihenőre (1:2).

Az utolsó felvonásban Vas János végleges büntetést kapott egy kőkemény ütközés folyományaként, így kollégáinak öt percen át kellett emberhátrányban gürizniük. A bekkelés nem sikerült: a harmad közepén Green bekotorta a korongot a kapuba, ráadásul később Madsen, majd Hardt (utóbbi megint létszámelőnyben) is bevágott még egyet-egyet (1:5).

Ezzel (meg azzal, hogy az osztrákok is győztek) végérvényesen eldőlt, hogy a magyar válogatott jövőre - szurkolói felhívás ide vagy oda - ismét a világbajnoki B csoport tagja lesz. A mai, németek elleni mérkőzésnek (12.15) már nincs tétje, s ha most van is bennünk némi - amúgy természetes - csalódottság, azért (jég)hideg fejjel mégis csak azt kell rögzíteni: noha az igazi csoda kétségkívül a bennmaradás lett volna, azért maga a részvétel sem volt kismiska...

Középdöntő. E csoport: Lettország-Franciaország 7:1, Oroszország-Egyesült Államok 4:1, Svédország-Svájc 4:1. F csoport: Csehország-Szlovákia 8:0, Fehéroroszország-Finnország 2:1 (szétlövés után), Kanada-Norvégia 5:1. Ebből a csoportból a kanadaiak, a finnek, a csehek és a fehéroroszok jutottak a negyeddöntőbe. A 13-16. helyért: Dánia-Magyarország 5:1, Ausztria-Németország 1:0. Az állás: 1. Ausztria 6 pont (7:0), 2. Dánia 6 (8:2), 3. Németország 0 (1:4), 4. Magyarország 0 (1:11).

Dán királyfi: Christensen az északiak második gólja után
Dán királyfi: Christensen az északiak második gólja után
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.