Real-tanoda utca 2-6

Megszégyenítette a Barcelona a Real Madridot, egyben pecsétet tett a valaha volt királyi gárda jelenlegi garnitúrájának sorsára, miután a Bernabeu stadionban 6-2-re (!) nyert örök riválisa ellen. Győzhetett volna 10-2-re is, ha Casillas, a mai Real Madrid mentsvára nem hárít többször is bravúrral, vagy ha a katalán klub játékosai nem szórakoznak el három-négy ziccert. Igaz, mulathattak vidáman...

Noha az első gólt a házigazdák szerezték, a folytatásban egy csapat - a vendég - maradt a pályán, és bebizonyosodott az, ami eddig is nyilvánvaló volt: a két vetélytárs között klasszis differencia mutatkozik. Odáig el lehet menni, hogy a tobzódó Barcelona - a kapusét kivéve - minden szerepkörben jobb, sőt a posztok többségén kategóriákkal különb labdarúgókat vonultat fel a hagyományaitól meghökkentő módon eltávolodó, a játékospolitikáját illetően követhetetlen Real Madridnál. A macska-egér harc szoros küzdelem a szombat esti "rangadóhoz" képest, de ezen csak azok csodálkozhatnak, akik nem akarták látni, hogy a "holland iskola" madridi dominanciája, valamint a további, megfejthetetlen igazolások sokasága maga a csőd a nagy fehér klub korábbi mércéje szerint.

A bajnoki évadban immár száz gólnál tartó Barcelona fényes gálája alkalmával Henry bohócot csinált Sergio Ramosból; Messinek szánalmas untermanja volt Metzelder, Heinze meg a többi, korántsem Real Madrid-színvonalú labdarúgó; Gago, Lassana Diarra és Van der Vaart műkedvelőnek tetszett középütt Xavi és Iniesta mellett; szóval, csak ismételni lehet, hogy még a Real Madrid "örülhet" a 2-6-nak. A rangadóból edzőmeccsé váló találkozó gólszerzői (a rend kedvéért): Higuain (14.), Henry (18. és 58.), Puyol (20.), Messi (36. és 75.), Sergio Ramos (56.), Piqué (83.).

Az élcsoport: 1. Barcelona 85 pont, 2. Real Madrid 78, 3. Sevilla 60.

Henry-Messi 2-2
Henry-Messi 2-2
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.