- A klub honlapja szerint már februárban közölte: a szezon befejeztével kiszáll. Mi történt?

- Négy éve vesebetegséggel küzdök, és bár egy idő után tünetmentes voltam, ekkortájt újra jelentkeztek a problémák. A vezetőknek jeleztem: jobb, ha már most szétnéznek, mert az évad végén feltehetően ott kell hagynom a kispadot. Ugyanakkor a döntésemnek volt más, szintén rendkívül fontos oka: a kisfiam szeptembertől iskolába megy. Szeretnék Andrissal több időt tölteni; amíg óvodásként megtehettük, hogy a szerdai meccsek után csütörtökön együtt legyünk, addig ez az ősztől aligha járható út.

- Hogy' van?

- A jobbik eset, ha a stressz, a kimerültség miatt estem viszsza, mert akkor a pihenés meggyógyíthat. A rosszabbik eset, ha újból előjött a korábbi betegségem. Az orvos most csak a gyaloglástól nem tiltott el, ám lesz időm, hogy rendbe jöjjek. A Sopron elleni döntő után például hét órát is aludhattam egyhuzamban... Nagy szó ez, hiszen háztartást is vezetek; soproni kollégámnak, Székely Norbertnek éppenséggel nem húzzák a fülét reggel hétkor, hogy ki az ágyból, enni szeretnék!

- Azt kapta a Szegedtől, amit remélt?

- Már az évad előtt azt mondtam, hogy döntőbe várom a csapatot. Hittem, hogy előrelépünk, mivel a keretet nyerő típusú játékosokkal erősítettük meg; a már itt lévő Fürész Emőke mellé szerződtettük Németh Bernadettet, és e hátvédpáros az ukrán Zserzserunovával kiváló teljesítményt nyújtott.

- A szakvezetőről egy szót sem?

- Nem kell az edzőnek akkora jelentőséget tulajdonítani.

- Túlságosan szerény...

- Játékosként több kemény trénerem is volt; magam a normális, intelligens beszéd, a partnerség híve vagyok. Nem mondom, akadtak időszakok, amikor azon tűnődtem, hogy jobb lenne odacsapni, ám beigazolódott: lehet így is.

- Lesz könny a búcsúbulin?

- Lesz. Elvégre nők vagyunk...