Futball

A sportközvetítések magyar kapitalizmusának boldog kezdetekor a labdarúgást kedvelő ember előfizetett a sportcsatornára (Sport1, majd 2), aztán bekeretezte a műsorújságban, mire kíváncsi, és boldog önfeledtségben végignézte az angol, a spanyol, az olasz bajnokságot, a nemzeti kupasorozatokat, a Bajnokok Ligáját.

A világ élvonala játszott a szeme előtt, megtapinthatta, mihez kell mérje a Magyarországon hasonló néven űzött játékot.

Aztán fejlődött a piac. Az angol bajnokság közvetítési jogait a két sportadótól megvásárolta a magyar Eurosport2. Jött a SportKlub - az RTL Klub fiókja -, azóta osztozik a spanyol mérkőzéseken a Sport1-2-vel, a két szakcsatorna pedig legnagyobb épülésünkre a holland, skót, francia és tük-tükföldi meccsekre fanyalodott - velünk együtt.

A kapitalizmus már csak ilyen: erősnek erős a farkasa. Sorra került a Bajnokok Ligája is, amely a világ élvonala. Néhány éve az m1 és a Viasat3 osztozott a mérkőzéseken, elvásárolva azokat a Sport1-2-től. Ekkor még nem volt akkora a baj, a Viasat3-at még az ország nagy részén fogni lehetett, mígnem a csatorna úgy gondolta: száműzi a meccseket a műsorújságba száműzött TV6-ra.

Tegnap aztán beköszöntött a vérgőzös kapitalizmus: a TV2 - amely eddig még a híradójából is száműzte a sporthíreket - három évre megvásárolta a BL-mérkőzések egy részének közvetítési jogát. A sugárzási jog másik részét a DigiTv szerezte meg. A kábel- és műholdas szolgáltatást nyújtó cégnek ugyan nincs saját tévécsatornája, de "várhatóan" saját sportadót épít a BL köré, miközben híre ment: a nem létező csatorna máris azt fontolgatja, hogy minden neki jutó mérkőzését eladja annak, aki épp a legtöbbet kínálja.

A hírpiacon tegnap tovafutó értesülések szerint egyébként a TV2 iszonyatos pénzt fizetett a jogokért. A csatorna stratégiaváltást vizionál: nagyobb nézettséget, több férfi nézőt és emelkedő reklámbevételt, ami érthető is a mai gazdaságverte világban. Ez alighanem be is jön neki. Mert a kapitalizmus a versenyről szól, a harcról a fogyasztókért. A nézőkért. Akár meg is nyugodhatnánk, hiszen a TV2 országosan fogható adó. Talán megszűnik a futball mint hiánycikk, amelyért az utóbbi években a néző futott adóról adóra, ha ugyan hozzáfért. Mert hiába telített a sportcsatornák piaca, ha az igazán nagy üzletnek számító mérkőzések elérhetetlenek a többség számára. A most tendervesztesen orrát lógató Viasat3 azért tette közvetítéseit fiókacsatornájára, mert azt remélte, hogy a követelőző közönség majd arra kényszeríti a kábelszolgáltatókat: jó pénzért vegyék fel kínálatukba a TV6-ot is. Nem sok ilyen akadt. A DigiTv közvetítéseit most majd csak azok tudják nézni, akik előfizetnek rá, mert megelőlegezhetjük: ahogyan a UPC Direct nem törte magát a magyar Eurosport2-ért (angol bajnokság), úgy a két nagy konkurens, a T-Home és a UPC sem lesz majd túl készséges, ha a DigiTv bejelentkezik nála.

A nagy tévétársaságok milliárdos véres versenyben futnak a pénzük után. Ezt látjuk. Pedig csak a világ legizgalmasabb klubmérkőzéseire volnánk kíváncsiak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.