Kanada: öt tonna dollár
Zürichből jelenti kiküldött munkatársunk, Bruckner Gábor
Mielőtt azonban a verőfényes zürichi ég felé emeltük volna már az ittléttől kissé párás tekintetünket, és a "magasságos" Heatleyt, Spezzát, St. Louist meg a többi NHL-spílert arra kértük volna, bánjon könyörületesen a szélrázta, jégverte Kisstadion hajdani menőinek utódaival, dagadó keblekkel elevenítettünk fel két jeles dátumot. Mindenekelőtt 1934. január 27-ét, amikor is a Városligetben 0:0-t sikerült kicsikarni a tengerentúliak ellen, s a Nemzeti Sport a következő címmel számolt be a diadalról: "A kanadaiak nem tudták legyőzni a csodálatosan védő Hircsákot." Aztán 1938. február 18-át, a Prágában elért 1:1-et: talán nem mindenki emlékszik már rá (...), hogy ezen a napon a Hircsák - Jeney, Barcza, Háray, Miklós, Róna (csere: Pálfalvy, Margó, Szamos) összetételű csapatból Róna írta be magát a sportági történelemkönyvbe gólszerzőként.
Lator Géza szövetségi kapitány kései utóda, Pat Cortina nem számíthatott hasonló bravúrra vb-újonc tanítványaitól ("Semmi esélyünk" - adott lakonikus helyzetértékelést), de nem mulasztott el emlékeztetni arra sem, hogy két nappal korábban, a szlovákokkal szemben mindössze tizenhárom másodperc hiányzott a világraszóló eredményhez. "Magyar hokicsapat talán még sosem játszott ennyire jól, ennyire elszántan, ennyire szerethetően" - lelkendezett a tőle megszokott eleganciával, ugyanakkor sportszerűen elismerte: "A szlovákoké erősebb együttes, bennünket a szívünk vitt előre. Majdnem sikerült is a bravúr, de a jégkorongban bizony előfordul, hogy a jobbik az utolsó pillanatokban harcolja ki a győzelmet".
A felejthetetlen este után vagy másfélszáz szurkoló várta a játékosokat a Mövenpick Szálló bejáratánál - a svájci recepciósok és londinerek nem nagyon értették a dolgot, mire a diadalittas üvöltözés éjféltájt a csendes, kloteni környezetben, ráadásul a vesztes tiszteletére... -, miközben néhány házzal odébb Lubos Bartecko, a döntő gól (a szomszédnál azóta nemzeti héroszként ünnepelt) szerzője kijelentette: "Életem legfontosabb gólját lőttem." Róla annyit, hogy 2002-ben tagja volt hazája világbajnok válogatottjának, s öt szezonon át szerepelt a St. Louis Blues, majd az Atlanta Trashers NHL-garnitúrájában...
Ám a pénteki 3:4 értékét a harminchárom éves csatár nyilatkozatánál is szemléletesebben mutatta meg a vasárnapi "előmeccs", a szlovák-fehérorosz találkozó, amelyen a magyarokat rendkívül rokonszenvesen "új hokiországnak" aposztrofáló Jan Filc szakvezető társulata a gól nélküli első harmad dacára parádés mérkőzést vívott a korábban olimpiai negyedik riválissal. (Noha Cortina fő jelszava a "Légy mindig szerény!", mi, ha már így belelendültünk, kalkulálni kezdtünk, vajon mi lenne a magyarok számára üdvös eredmény az esetleges továbbjutáshoz (amihez, ugyebár, a csoport utolsó helyét kell elkerülni), és arra jutottunk: szinte mindegy, furcsamód bármi jól jöhet...
A második periódus elején aztán Andrej Stas vezetéshez juttatta a szovjet utódállam együttesét, de az utolsó játékrész vége előtt három perccel Marcel Hossa arról gondoskodott, hogy a péntek óta duplájára nőtt szlovák tábor tovább izgulhasson (1:1). Csakhogy a négy-négy mezőnyjátékos részvételével zajló, ötperces hoszszabbításban nem esett újabb gól, minek nyomán büntetőlövések döntöttek a már csak 2, illetve 1 pont sorsáról, s a "Kinek remeg kevésbé a keze?" elnevezésű ráadásprogramot a fehéroroszok nyerték.
A közönség jól járt a repetával: bár a rendnek megfelelően muszáj volt elhagynia a csarnokot, gyorsan visszatérhetett oda. Kisvártatva - még kimondani is hátborzongató - Kanada és Magyarország játékosai sorakoztak egymással szemben a jégen. Ám, hogy mire mentek egymással, az csak első kiadásunk zárta után derült ki.
A csoport: Fehéroroszország-Szlovákia 2:1 (büntetőlövések után).
B csoport: Svájc-Németország 3:2 (hosszabbítás után).
