A Hauszmann utcai "aréna" értékesítése után a MAFC másodosztályú kosárlabdacsapatai - amelyek más kategóriát képviselnek, mint a változások miatt az Újbuda TC-hez "evakuált", oda a kosársuliját is átemelő NB I/B-s gárda - és a kari bajnokság együttesei olyan helyen játszanának, ahol az alapvonalak közel vannak a falhoz, a két pálya között pedig oszlopok húzódnak...

A problémák "rétegzettek". Egyrészt: a BME nem csupán új koncepcióban gondolkodik, hanem igyekszik olyan helyzetet teremteni, amelyben a klubnak - a felek lapunkhoz eljutott levelezése alapján - csak két választása van: vagy elfogadja az előterjesztést, vagy "jó napot". Így hát bármennyire is készségesen egyezkedne a MAFC, erre vajmi kevés esélye mutatkozik. Másrészt: a jelentős befolyású hallgatói önkormányzat - egy korábbi dotáció nyomán - négyszázmillió forint fölött diszponál, s ezt az összeget nyilvánvalóan csak akkor fordítaná az új létesítményre, ha abban a saját szempontjai is érvényesülnek. (Lásd: ha a tanulók squashpályát akarnak, akkor nyilván a fallabdáé lesz a terep.) Harmadrészt: a MAFC hosszú távon aligha szólhatna bele a támogatások elosztásába, mivel az azokról döntő bizottságban egyetlen embere kap helyet, szemben a két "ellenfél", a BME és a hallgatók önkormányzatának számos tagjával.

A szituáció nyomán a MAFC egyes szakosztályai - a kosarasok példáját követve - már keresik a kapcsolatot más klubokkal. Miként egy vezető fogalmazott: "Az anyaintézmény a patinás egyetemi klub eredményeihez és nevéhez méltatlanul viseltetik az ügyben" - miközben azt senki sem vitatja, hogy a BME azt tehet, amit akar. Ismereteink szerint a MAFC elnökségének sok választási lehetősége nincs: ha elfogadja a BME "megfellebbezhetetlen" tervét, akkor - elveszítve csarnokát és egyéb jogát - más struktúrában működik tovább; ha pedig nem fogadja el, akkor kvázi aláírja a halálos ítéletét. A klub elnöksége feltehetőleg a közgyűlés elé utalja a döntést; addig is Hegyháti József, a MAFC 1985 óta regnáló elnöke - információnk szerint - lemondott tisztéről. (M. A.)