Vesszőfutottak még

Magyarország a harmincötödik helyen áll azon a listán, amelyet az UEFA állított össze az utóbbi öt évad európai kupaeredményei alapján. Hazánk után már csak olyan, a futballban teljességgel jegyzetlen nemzetek sorakoznak, mint Moldova, Liechtenstein, Azerbajdzsán, Albánia, Kazahsztán vagy Andorra.

A helyzet már korábban is elszomorító volt, az utóbbi három esztendőben pedig minden addiginál siralmasabb. A Bajnokok Ligája selejtezőjében 2006 őszétől egyetlen meccset sem sikerült nyerni, sőt 2007-től még csak gólt sem szereztek a magyar képviselők. "Reprezentánsaink" egyébként a 2003 óta lejátszott tizennyolc kvalifikációs mérkőzésük közül tízet vesztettek el nullra...

Magyar hozzászólás immár az UEFA Kupához sincs. A 2003/2004-es kiírásban a Debrecen - az akkor még egylépcsős selejtezőnek köszönhetően is - a főtábla harmadik fordulójába jutott, egy évvel később pedig az FTC (szerencsés sorsolással, alacsonyabb osztályú angol vetélytárssal szemben) bekerült a csoportkörbe. Ott ugyan csak statisztaszerepet játszott - csupán a másik kiesőt, a skót Heartsot múlta felül, miután a továbblépésre már nem maradt reménye -, de legalább fel-feltűnt a nemzetközi porondon, hogy aztán a következő esztendőben "felfedezze" Európának az addig abszolúte ismeretlen, bár kétségkívül feledhetetlen elnevezésű RTZ-

RIPO Minszket. Majd 2006 az UEFA Kupa tekintetében is választóvonalat jelentett a semmi, valamint a semmi a köbön között. A liechtensteini Vaduz 4-0-ás újpesti győzelme - bizakodjunk - alulmúlhatatlanul negatív "magyar csúcs", jóllehet odáig süllyedt az itthoni futball, hogy "Astarakok", "Nistruk", "Zesztafonik", "Karagandik" ellen vagy (épphogy) megy vagy nem megy, de már a gólfesztiválokat a legritkább esetben rendező berni Young Boys is hetet "gurít" a mai magyar labdarúgás etalonjának.

Szóval, lassanként nem az a kérdés, miként kerül Magyarország elé Litvánia, Lettország vagy Bosznia-Hercegovina. Sokkal inkább az, hogy - nézve az úgymond NB I-es meccseket, tapasztalva azok hangulatát - meddig tartható az előny a közvetlenül mögöttünk következő, futball- és kupaspecialistának nem mondható Izlanddal szemben...

Bajnokok Ligája

2003/2004, selejtező, második kör: MTK-Helsinki JK 3-1, 0-1.

Harmadik kör: MTK-Celtic 0-4, 0-1.

2004/2005, selejtező,második kör: FTC-Tirana 3-2, 0-1. Harmadik kör: FTC-Sparta Prága

1-0, 0-2.

2005/2006, selejtező, második kör: Debrecen-Hajduk Split 3-0, 5-0. Harmadik kör: Debrecen-Manchester United 0-3, 0-3.

2006/2007, selejtező, második kör: Debrecen-Rabotnicski Szkopje 1-1, 1-4.

2007/2008, selejtező, második kör: Debrecen-Elfsborg 0-1, 0-0.

2008/2009, selejtező, második kör: MTK-Fenerbahcse 0-2, 0-5.

Összesen: 18 mérkőzés, 5 győzelem, 2 döntetlen, 11 vereség.

UEFA Kupa

2003/2004, selejtező: Debrecen-Ekranas 1-1, 2-1, FTC-Birkirkara 5-0, 1-0.

Főtábla, első forduló: MTK-Dinamo Zágráb 1-3, 0-0, Debrecen-Varteks 3-1, 3-2, FTC-Köbenhavn 1-1, 1-1

(11-esekkel a dán csapat ment tovább). Második forduló: Debrecen-PAOK Szaloniki 1-1, 0-0.

Harmadik forduló: Debrecen-FC Bruges 0-1, 0-0.

2004/2005, selejtező, első forduló: Honvéd-MIKA Astarak 1-0, 1-1.

Második forduló: Újpest-Servette 3-1, 2-0, Honvéd-Amica Wrónki 1-0, 0-1 (11-esekkel a lengyel csapat ment tovább). Főtábla, első forduló: FTC-Millwall 1-1, 3-1, Újpest-Stuttgart 1-3, 0-4.

Csoportkör: FTC-Feyenoord 1-1, Schalke-FTC 2-0, FTC-Basel 1-2, Hearts-FTC 0-1.

2005/2006, selejtező, első forduló: FTC-MTZ-RIPO Minszk 0-2, 2-1.

Második forduló: Sopron-Metallurg Donyeck 0-3, 1-2. Főtábla, első forduló: Debrecen-Sahtyor Donyeck

1-4, 0-2.

2006/2007, selejtező, első forduló: Újpest-Vaduz 0-4, 1-0, Fehérvár-Kajrat Alma-Ata 1-0, 1-2. Második forduló: Fehérvár-Grasshoppers 1-1, 0-2.

2007/2008, selejtező, első forduló: MTK-MIKA Astarak 2-1, 0-1, Nistru Otaci-Honvéd 1-1, 1-1 (11-esekkel a Honvéd ment tovább). Második forduló: Honvéd-Hamburg 0-0, 0-4.

2008/2009, selejtező, első forduló: Győr-Zesztafoni 1-1, 2-1, Debrecen-Sahtyor Karagandi 1-1,

1-0. Második forduló: Győr-Stuttgart 1-2, 1-4, Debrecen-Young Boys 1-4, 2-3.

Összesen: 54 mérkőzés, 17 győzelem, 16 döntetlen, 21 vereség.

Ez a sorrend

1. Anglia, 2. Spanyolország, 3. Olaszország, 4. Németország, 5. Franciaország, 6. Oroszország, 7. Hollandia, 8. Románia, 9. Ukrajna, 10. Portugália;

11. Törökország, 12. Görögország, 13. Skócia, 14. Belgium, 15. Svájc, 16. Dánia, 17. Bulgária, 18. Csehország, 19. Norvégia, 20. Ausztria;

21. Szerbia, 22. Izrael, 23. Ciprus, 24. Szlovákia, 25. Svédország,

26. Lengyelország, 27. Horvátország, 28. Finnország, 29. Litvánia,

30. Lettország;

31. Szlovénia, 32. Írország,

33. Fehéroroszország, 34. Bosznia-Hercegovina, 35. Magyarország, 36. Izland, 37. Grúzia,

38. Moldova, 39. Liechtenstein,

40. Macedónia;

41. Azerbajdzsán, 42. Észtország, 43. Albánia, 44-46. Észak-Írország, Kazahsztán és Örményország, 47. Wales, 48. Feröer-szigetek, 49. Luxemburg,

50. Andorra.

Nevetve nyertek... Güiza (balra) és a négygólos Semih az MTK-Fenerbahcse selejtezőn (0-5)
Nevetve nyertek... Güiza (balra) és a négygólos Semih az MTK-Fenerbahcse selejtezőn (0-5)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.