- Nem unja még?

- Nem.

- Erős idegzetű lehet...

- Ebben a közegben mindenki szeret dolgozni. A kudarcok miatt bármelyik játékosom mondhatta volna, hogy köszöni szépen, elég volt, ehhez képest rendszerint tízen vagyunk az edzésen, s minden vereség után újult erővel kezdjük a tréninget.

- Szerdán attól a Ceglédtől kaptak ki, amely második sikerét aratta az évadban: önöket verte oda-vissza...

- Éppen ez az! Az őszi találkozót csak öt ponttal buktuk el, ráadásul úgy, hogy akkor még két amerikai légióssal, Robinsonnal és Gardnerrel álltunk fel. Most nélkülük maradtunk alul nyolc ponttal: ez előrelépés.

- Már ezért megéri dolgozni?

- Tesszük a dolgunkat, és hiszünk egymásban. Az, persze, tény, hogy a meccsek után nehéz erőre kapni, ám ennek is megvan a módja: nagyon szépen kell bánni a lányokkal.

- Lelki tréningeket is tart?

- Noha keményen megkövetelem a munkát, és megtartom a három lépés távolságot, nekem mindent el lehet mondani. Ne feledje, fiatal a csapat: hat főiskolás, illetve egyetemista és négy középiskolás játékosom van.

- Mi a motiváció?

- Mi vagyunk a motiváció; mi, vagyis a jó közösség.

- Akkor is kellemes a légkör, amikor, mondjuk, Szolnokra tartanak? Hosszú az út, kinéz egy újabb zakó...

- Induláskor, éppen emiatt, feszült mindenki, ám menet közben oldódik a hangulat. Hazafelé hasonló a helyzet: letörten ülünk fel a buszra, de később tudunk mosolyogni is.

- Van ennek értelme?

- Nem tudom... Azon túl, hogy képességbeli hiányosságaink vannak, senkinek sincs ideje a pallérozódásra, mindenki egyből mély vízbe kerül. Ráadásul a légiósok távozásával szinte minden borult; ha Robinson itt van, nincs két nullapontos negyed, és legyőzhettük volna itthon a Ceglédet is.

- Robinsonnal mi történt?

- Jobb ajánlatot kapott.

- Így valóban nem lehet könnyű.

- Nullás negyedet megélni annál is nehezebb. Még szerencse, hogy ekkor sem bomlik meg az egység.

- Amennyiben?

- Én sajnálom a lányokat, ők meg sajnálnak engem.