Változó Ferenczi-város
A helyzet kilátástalannak tetszett; hát még, amikor a krízismenedzserként kinevezett szakosztályvezető a teljes reménytelenséget látva azonnali hatállyal lemondott - négy nap után. "Előre gratulálok annak, aki pénzt tud szerezni az egri labdarúgásnak!" - felkiáltással távozott sietősen. Tizenöt játékos igyekezett követni példáját: menekülni a fizetésképtelen együttestől.
Aztán váratlanul, mint amikor teljes fordulót rendeznek az NB I-ben, megmentő érkezett. Szerződött az önkormányzattal, ezzel birtokába került a gazdasági társaság többségi tulajdona, értsd: a csapat. Ferenczi Béla, az egriekkel azonos bajnokságban szereplő Salgótarján-BFC addigi mindenhatója lépett a színre; hozott magával edzőt, játékost is, majdnem csapatnyit. Eger fellélegzett - írnánk, ha a klubnál sportoló gyerekeken, lelkes szüleiken meg a mecscsekre kilátogató stabil ötven emberen kívül bárkit is érdekelne a futballcsapat sorsa a városban. Ellenben tény, hogy pillanatnyilag nem szűnt meg a patinás klub.
Most Salgótarján kesereg, hiszen legjobbjai távoztak, mentek az odébb költöző elnök-főszponzor után. A nógrádi szurkolóknak levelet írt a távozó potentát, miszerint a tarjáni együttes fennmaradása érdekében döntött a távozás mellett. Furcsa mondat, de ha igaz, akkor most Eger retteghet a végtől... Salgótarján önkormányzata 8,5 millió forintot adott egy évre a klubnak; Ferenczi szerint az életben maradáshoz sem eleget. A tulajdonos a hevesi megyeszékhelyen regnáló hatalmat magasztalja, amelyet elődei minden haladás gátjának láttak.
Szombat délben zajlik a futballélet Egerben. Pontosan tizenkettőkor a Real Madrid és az FTC öregfiúkcsapata játszik egymás ellen az ütött-kopott sportcsarnokban, egykor pedig már az újjáépülő Eger feszül neki szlovák ellenfelének, a Hajnácskőnek a város túlsó végén. Emitt a Bajnokok Ligáját nyert Amavisca, csapatvezetőként a nyolcszoros spanyol válogatott, kétszeres BEK-győztes Pachin, továbbá Nyilasi Tibor és Csapó Károly. Alig néhány kilométerrel odébb, a műfüvön játszik az új szerzemény, a brazil Jefferson, tán honfitársa, a jó nevű Evaristo is. Elől Birincsik kezdhet, hacsak nem középen játszatja majd a szakvezetés.
Vagy harmincan lézengenek az edzőpálya körül, a meccset egyedül vezeti az egyik játékos, ezzel is jelezve a felkészülés komolyságát. Nem csoda, mindenki az 1964-ben Európa-bajnok Zoco vezette királyi gárdára kíváncsi, még ha sok is az "ürge" az alakulatban. Mármint a nevek alapján, mert a magyar nézőnek többségükben ismeretlen spanyol labdarúgók elegánsan gázolnak át a mezőnyön. Elébb az FTC, majd Illés Béla és Halmai Gábor MTK-ja esik áldozatul, a döntőben meg hiába Kovács Kálmán, a Honvéd sem jelent akadályt. A csilláron is lógnak, a csarnok szűknek bizonyul - hinné az ember. Ám az a magyar (egri) futballvalóság, hogy a torna egyetlen meccsén sincsenek többen ezernél, a második napon pedig a helyi futballrajongók alighanem név szerint fölsorolnák az összes megjelentet.
A műfüvön az Eger négyet gurít a Hajnácskőnek. Régi rajongóval beszélek, azt mondja, mindegy, hogy mit csinálnak a "tarjáni egriek", legalább a csapat megmaradt. Egy nógrádi ember ellenben arról beszél a csarnokban, hogy a tavasszal egyetlen fontos meccs van: az Eger elleni.
- Egyébként is, jobb csapatunk lesz, mint amilyen az őszszel volt, mert az igazi tarjániak nálunk maradtak. Az önkormányzat meg segít, azért is erősebbek leszünk!
A hétvégi torna utolsó eredményhirdetésén vagy ötvenen ülnek a lelátón. Mintha a város első számú csapatának bajnokiján lennénk. Nemcsak a jelen rohad, de már a múlt is csak villanás. Olyasféle múló pillanat, mint Amavisca sarkazása a kapu közepébe.
A madridiak már otthon vannak, a Hajnácskő elleni meccsnek is vége rég. A futball él Egerben, de ha elhalna, az sem tűnne fel félszáz embernél többnek.
