Ezzel a Sopronnal kapcsolatban valóban az a legtökéletesebb szó, hogy: csapat. Ennek a közösségnek a tagjai megtalálták egymást: egységesen, éretten, pontosan, hatalmas szívvel kosárlabdáznak, s nem lehet nekik azt mondani, hogy ugyan, a következő meccs kevésbé fontos... Akármi is történt vagy történik, egyirányba húzunk; ennek az eredménye a Final Four.

- Két éve a Sopron nyeri az NB I-et és a Magyar Kupát, ám a gyenge hazai nívó nyomán kevesen gondolták, hogy az Euroligában följebb is vezet az út. Ön hogy' volt ezzel?

- Abba most nem mennék bele, milyen a hazai bajnokság, arról viszont sokáig beszélhetnék, mire képes a hit; az, amikor egy közösség hisz céljai megvalósításában. A játékosállományt tekintve nem mi vagyunk a legjobbak az Euroligában, miként a költségvetésünk se olyan magas; alighanem a legalacsonyabbak egyike... Ezzel együtt mindvégig tudtuk, hogy együtt bármire képesek vagyunk, és tessék: itt az eredmény. S bár mi tartjuk az esernyőt a magyar kosárlabda fölé, a siker közös, és szeretnénk tovább fejlődni.

Székely Norbert

- Van hová: együttesét kvázi ifik alkotják, s ön se áll még a nyugdíj küszöbén...

- Török Zoltán ügyvezető számításaiból tudom, hogy a csapat átlagéletkora húsz egész hét tized; hihetünk neki, nagy matematikus ő. S hát tény az is: magam harmincöt éves vagyok.

- Vagyis: hova tovább?

- Csak feljebb! Itt még nincs vége a soproni előmenetelnek!

- Mi több: a Final Fourban találkozhatnak a címvédő Szpartak Moszkvával; azzal az együttessel, amelynek edzője, az expécsi Rátgéber László itthon a legnagyobb riválisa volt.

- Most nem szeretnék ezzel foglalkozni: ünnepelnék...

- Pezsgő, buli, tánc?

- Utóbbi kettő biztosan, az italt tekintve viszont, talán most megbocsátják nekem, maradnék a sörnél... A péntek este a Soproné, sőt, az egész szombat is a Sopronról, a címoldalas bravúrt elérő Sopronról szól majd. Álom ez; olyan álom, amelyet nagyon szeretnék továbbálmodni...