A brazil együttes, ha nem tétre megy a játék, az utóbbi két és fél évben rendszeresen az öreg kontinensen lép fel "házigazdaként", és az Arsenal otthonában immár a negyedik alkalommal szerepel (Argentína 3-0, Portugália 0-2, továbbá - az 1958-as vb-diadal emlékmeccsén - Svédország 1-0).

Mindez amiatt van, hogy az európai klubokhoz tartozó brazil sztároknak ne kelljen újra és újra hazarepülniük; egyszerűbb, ha Dunga szakvezető ül fel a gépre. A tréner a fedélzeten nyilván elgondolkodott, hogy számára Itália a mennyország-e vagy sem, mert 1994-ben, a brazil-olasz döntő után ő vehette át a Világ Kupát, ugyanakkor azon a vb-n mindvégig hevesen tüntettek ellene a brazil szurkolók. A korábbi 91-szeres válogatott középpályás ma sem örvend közszeretetnek hazájában, és több tízmillió kritikusa minden meccsre úgy tekint, hogy "rosszul vereség esetén sem járhatunk: ha most kikapunk, talán megszabadulunk tőle". Annál nagyobb megbecsülés övezi Olaszországban Marcello Lippit, aki ma rekordot javíthat, hiszen irányításával a squadra azzurra a harminckettedik mérkőzésén őrizheti meg veretlenségét. (A harmincegyet a szakvezető két részletben produkálta: a 2006-os vb-elsőséget megelőzően, valamint másodszori beiktatása óta.)

A meccs egyébként Serie A-gálára hasonlít majd, mivel Dunga tizenkét, az olasz bajnokságban futballozó brazil játékosnak küldött meghívót. (Közülük a sérült Kaká, valamint az első báljára el nem engedett Amauri biztosan nem szerepel.) A Milan alkalmazásában lévő Thiago Silva azonban nem az itáliai első osztályhoz méri a mérkőzést: "Olyan lesz ez, akár egy világbajnoki döntő."

A szereposztást tekintve vitathatatlanul, különben nem feltétlenül...

Brazília: Julio Cesar - Maicon, Lucio, Juan, Adriano Correia - Gilberto Silva, Josué vagy Felipe Melo, Elano, Ronaldinho - Alexandre Pato, Robinho.

Olaszország: Buffon - Zambrotta, Legrottaglie, Cannavaro, Grosso - Camoranesi, De Rossi, Pirlo, Perrotta vagy Montolivo - Toni, Gilardino.