Két csapat, kilencvenmillió néző

Ezt a show-t soha nem szabad elrontani. Helyi idő szerint vasárnap este mintegy 90 millió néző ül a tévéképernyők elé, hogy az NBC csatornán megnézze a sportág két konferenciagyőztesének összecsapását a Szupertálért (Super Bowl). Miután óriási az üzleti tét - a hirdetők hárommillió dollárt is leszurkolhatnak egyetlen, félperces reklámért -, akkor is látványról kell gondoskodni, ha unalmasra sikeredne a Pittsburgh Steelers és az Arizona Cardinals összecsapása a floridai Tampában.

Mindenki a helyszínen készül már, így Bruce Springsteen is, aki az E Street Banddel együtt a félidőben tizenkét percen át szórakoztatja majd a közönséget. A rocksztár, akinek három-négy dalra futja majd, csütörtökön húsz év óta az első sajtókonferenciáját tartotta, és mint kiderült: lámpalázas.

- Legalább Lincoln nem néz majd át a vállam fölött, ez azért csökkenti a nyomást - utalt arra: legutóbb tíz napja, Barack Obama washingtoni beiktatásán lépett fel a történelmi elnök emlékművénél. A mérkőzés előtt a Grammy-díjas Faith Hill énekli majd az "Amerika csodálatos"-t, a himnuszt pedig az a Jennifer Hudson, aki az Álomlányokban nyújtott alakításáért Oscar-díjat kapott korábban. Utóbbinak ez az első fellépése azóta, hogy családjának több tagját az őszszel Chicagóban meggyilkolták. A hirdetőket mindenesetre a gazdasági válsághoz, a beszűkült fogyasztáshoz igazodó visszafogottságra biztatják. A Hyundai például álláskeresőknek nyújtott biztosítását reklámozza majd; erre azok jogosultak, akik tőle vesznek autót.

És akkor a meccsről. A Pittsburgh Steelers patinás csapat, ötszörös Super Bowl-bajnokként verekedte be magát a döntőbe. A konferenciagyőzelemért nemrég a Baltimore Ravenst verte (23:14) a fekete-arany színű csapat. A hirtelen megtáltosodott Arizona Cardinals meglepetésszerű döntőbe jutása felett viszont Amerika azóta sem tért napirendre. Pár hete még a konferencián belül is csak a negyedik helyen állt a gárda, végül a Philadelphia Eaglest verte otthon a konferenciaelsőségért (32:25). De az NFL-ben hatvan éve nem diadalmaskodtak, és az is tíz éve fordult elő legutóbb a mostani kör előtt, hogy a rájátszásba bekerültek volna. A The Washington Post kommentátora pénteken "évtizedek komikus hibáiról" és "krónikusan rossz vezetésről" írt a csapat kapcsán. - Emlékszem, mit mondtak az emberek, amikor bejelentettem, hogy az Arizonához igazolok. Azt, hogy viccelsz? Olcsóak, rosszul irányítják őket, és soha nem fognak nyerni - emlékezett vissza Bertrand Barry, aki öt éve játszik védő poszton a Cardinalsnél. Igen lesújtó az Arizonára nézve a Bloomberg hírügynökség egy minapi összesítése is. Egy, a négy meghatározó amerikai profi sportliga (a futball mellett a baseball, a férfi kosárlabda és a jégkorong) csapatainak piaci értékét mutató felmérés szerint a Cardinals az NFL 32 együttese közül a legutolsó, a teljes 122-es körből pedig a 116. A pittsburghi Acélosok viszont a Green Bay Packers amerikaifutball-, illetve a Boston Red Sox baseballcsapat után az egész profi csapatsport harmadikjai. Ráadásul elsősorban az ő szurkolóikat várják Floridába; az igen borsos repülőjegyárak miatt ugyanis Arizonából jóval kevesebben érkeznek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.