Bár eleinte Nagy László távoli bombáival többször is vezetett, s 7:7-nél is tartotta még magát Hajdu János együttese, a folytatásban Császár, s mindenekelőtt Iváncsik Tamás produkcióját leszámítva átlag alattit nyújtott szinte mindenki. Az indiszponált Puljezevics kapust le is kellett cserélnie a szakvezetőnek, ám Fazekas sem remekelt ezúttal, miközben az ellenfél lövői szinte tetszés szerint érték el góljaikat (Kauffmann például - te jó ég! - hetet "vágott".) A 19. percben már ötgólos német előny állt a táblán (7:12), s noha a szakasz végére csökkent a különbség, a szünetben nem sok jóval biztathattuk magunkat (10:13).

A térfélcsere után aztán gyorsan felzárkózott a társaság (15:16), de ezt követően összecsuklott ismét. "Itt" a legnagyobb ziccerek is kimaradtak, "ott" minden bement, s 42 perc elteltével végképp eldőlni látszott a meccs sorsa (16:23). Ilyés megmozdulásai nyomán egy egészen halovány reménysugár még felcsillant ugyan (19:23), ám a záró negyedóra végére csupán egyetlen góllal sikerült közelebb araszolni a - semmi kétség - jobb csapatnak mutatkozó német különítményhez (25:28).

Hajdu szerint fizikailag fáradt el a társaság, kívülről úgy tetszett, jórészt fejben is, a lényegen azonban ez semmit nem változtat. A magyar válogatott a hatodik helyen zárta a világbajnokságot (miként 1990-ben és 2003-ban), ami az előzetesen kitűzött cél - a nyolc közé jutás - elérését jelenti. A vb-n mutatott összteljesítmény legalábbis hektikusnak minősíthető, de a biztató periódusok láttán nincs miért vitatkozni a szövetségi kapitánnyal, aki úgy véli: a garnitúra a jövő évi, ausztriai Európa-bajnokságon "nagy meglepetésre" lehet képes.

Hogy mekkorára, azt türelemmel kivárjuk.

Az 5. helyért: Németország-Magyarország 28:25. A 7. helyért: Svédország-Szerbia 37:29. A 9. helyért: Norvégia-Szlovákia 34:27. A 11. helyért: Macedónia-
Dél-Korea 32:31.

Csukott szemmel se ment. Mocsai a német védőfalban