A Törekvés, a Makkabi Brno, a Padova, majd az Inter játékosa, az 1924-es párizsi olimpián részvevő nyolcszoros magyar válogatott, a zsidó Weisz a harmincas évek fasiszta Itáliájában érdemelte ki a zseniális jelzőt. Olaszországban a mai napig a labdarúgó-történet legjobb trénerei egyikeként, a modern edzéstudomány atyjaként tartják számon, kézikönyvéről pedig azt mondják: megalapozta az olasz futballelméletet.

Rekordját azóta sem döntötték meg: ő a legfiatalabb edző, aki háromszor is bajnoki címet nyert abban a korban, amelyben Olaszország válogatottja két ízben hódította el a világbajnoki címet. Először 1930-ban az Ambrosiana-Intert, majd egymás után kétszer - 1936-ban és 1937-ben - a Bolognát vitte diadalra.

Az 1938/39-es - szintén bolognai elsőséggel zárult - évad elején is ő volt a piros-kékek szakvezetője, de öt meccs után távozásra kényszerítették a faji törvények, s a Mussolini építtette stadionban sem a játékosok, sem a szurkolók nem keresték, nevét még a klub évkönyveiből is kitörölték. Pedig szakmai tudását, műveltségét a Bologna akkor még villamossal járó labdarúgói egyenesen kincsnek tartották addig...

Az eltávolítását csendben fogadó Weisz előbb Franciaországban, majd a hollandiai Dordrecht csapatánál keresett menedéket, s talán azt is az élre vezette volna, ha feleségével és két gyermekével nem pusztul el Auschwitzban.

"Az itáliai labdarúgás lelkiismerete az emléktábla, melyet a fasizmus legnagyobb nevű áldozatainak egyike kapott" - írta az olasz parlamenti hírügynökség.