Jó hír lehet ez a diósgyőri szimpatizánsoknak, nem utolsósorban a mostanság sokat idegeskedő Sisának; leszámítva, persze, azt az apróságot, mondhatni mellékkörülményt, hogy a Diósgyőr e pillanatban - arculatátviteli jogcímen, de nevezzük csak aláíráspénznek és/vagy prémiumnak - összesen tizenhétmillió forinttal lóg a tizenhat csapatos bajnokság tizenkettedik helyén álló együttes tagjainak.

Szaros kis tizenhétmillió: ugyan, kicsinységeken ne akadjunk fönn. Miként azon se nagyon kellene, hogy Sisa az őszi évad vége óta rimánkodik a pénzért, hol karácsonyt, hol az ünnepek végét, hol január elejét, hol a felkészülési időszak kezdetét, hol azt a bizonyos hétfőt megpendítve, mint illendő kifizetési időpontot; megszoktuk már az ilyesmit.

Hanem ezt a megállapodásosdit meg tárgyalásosdit képzeljük el. Hogy tudniillik mit mondhat ilyen helyzetben Dlusztus elöljáró? Azt, hogy gyere, te szerb gyerek, kérsz egy kávét?, na, hát pénz nincs, hetek, sőt hónapok óta nem tudunk fizetni, de egyszer, hidd el, lesz pénz!, a tavasszal a te neved kezdőbetűit rakják ki lepedőből a szurkolók, itt írd alá? És akkor erre a kávétól meg a kezdőbetűs képtől bódult szerb gyerek azt mondja, hogy kérem a tollat, igazgató úr? És aztán az igazgató hátbaveregetéssel búcsúzik a szerbtől, majd kiszól a titkárnőnek, hogy kedves Ilike, kérem a következő szerbet és kérek még egy erős kávét?

Nem akarnánk itt nagyon demagóg húrokat pengetni, továbbá a magabiztosan tizenkettedik, és e teljesítménnyel is tizenhétmilliós tartozást generáló Diósgyőr futballistáin élcelődni, ekként legföljebb annyit jegyeznénk meg, hogy aki (futballista, edző) bármit elhisz még ebben az arculatátvivős magyarfutballban, az hozzávetőleg - mondjuk így - naivacska, aki (vezető) pedig képes még bárkit (futballistát, edzőt) győzködni, az nagyjából kókler.

Viszont ne tévedjünk el: minden megy majd tovább úgy, ahogyan eddig; ígérgetősen, miként ahhoz szintén hozzáedződtünk már.

Pláne, hogy a fél NB I tartozik; az Újpest se kevéssel és a Vasas is alig ötvenmillióval.