Tombolt a messzi távol
A história negyvenhat esztendős, s az is kizárt dolog, hogy az Eb-bronz- és olimpiai aranyérmes, 27-szeres válogatott, a Vasasban 363 bajnoki mérkőzést játszó, négyszeres bajnok labdarúgó felesége bármikor is nyilvánosan beszéljen róla. Merthogy a hitves - mintha csak fogadalmat tett volna - sohasem mondott egyetlen szót sem a sajtónak, kivéve azt az esetet, amely az Európa-bajnoki harmadik helyezést előzte meg; akkor Szepesi György addig "nyúzta" a repülőtéren, amíg beadta a derekát.
Helyben vagyunk.
Hiszen a történet is az egyszeri igennel kapcsolatos...
- Hatvankettőt írtunk - meséli Ihász -, és úgy hittük, november huszonnyolcadikán mindannyiunk számára véget ér az évad. Azon a napon játszottunk BEK-visszavágót a Feyenoorddal, s miután Rotterdamban 1-1-et értünk el, biztosak voltunk benne: a Népstadionban kivívjuk a továbbjutást. Ezért aztán Mészöly Kálmán november huszonkilencedikére tűzte ki az esküvőjét, én meg november harmincadikán járultam az oltár elé Máriával.
A frigyek egyike sem maradt el; nem úgy, mint a győzelem. A budapesti találkozó 2-2-vel zárult, így - a hajdani szabályok szerint - harmadik mérkőzés következett, mégpedig december 13-án, Antwerpenben. Ez pedig annyit tett, hogy az Ihász házaspárnak nemhogy közös karácsonya, de nászútja sem lehetett...
- Azt már tudtuk: december közepén másfél hónapos dél- és közép-amerikai túrára utazik a Vasas, de a belgiumi fellépéssel nem kalkuláltunk. A mézeshetet - elvégre hetekre nem gondolhattunk - amúgy is valahol itthon töltöttük volna, ám Rudi bácsi, az esküvői tanúm (Illovszky Rudolf edző, akit Ihász még most, hatvanhét évesen is "bácsiz" - a szerk.) egyetlen éjszakát engedélyezett nekünk a Margit-szigeti Nagyszállóban.
Másnap már tréning volt, készülni kellett a harmadik meccsre...
A program meg úgy alakult, hogy a Vasas haza sem jött Antwerpenből, hanem Nyugat-Európából utazott el a portyára. Máriától nem tudtam megkérdezni, mit szólt a házasság efféle kezdetéhez, de mivel most, ennyi idő után is ott ült a férje mellett, nyilvánvalóan megbocsátotta a rendkívüli nyitányt. Nem úgy, mint Illovszky a belgiumi végeredményt, mert az angyalföldiek (60 ezer néző előtt) 1-0-ás vereséget szenvedtek, és huszadrangú magyar futballistákat sztárokként láttató megélhetési újságírók-riporterek figyelmébe ajánlanám, hogy a korabeli krónikásoktól mit "kaptak" az angyalföldiek - többek között Mészöly, Machos, Farkas! - a kiesésért.
"Rudi bácsi" a túra első mérkőzése után is majd szétrobbant, mert a piros-kékek merészeltek alulmaradni a kolumbiai Caliban; igaz, aztán a hosszú portya utolsó találkozójáig nem kaptak ki. Az 1-2-vel zárult "búcsúmeccs" egy ötcsapatos mexikói torna döntője volt azzal a brazil Palmeirasszal, amelyet a kétszeres világbajnok Vava vezérelt. Ám Ihásznak nem Cali és Guadalajara miatt támadt lelkiismeret-furdalása.
- A karácsonyt és a szilvesztert Costa Ricában töltötte a csapat, miközben a gondolataim idehaza jártak. Január elsején azonban nem meditálhattam sokat, elvégre akkor is játszani kellett...
Utóbb Kálmán és Mária - a feleség már amennyire - hozzászokhatott a téli távollétekhez, mert a hatvanas évek mindegyikében előbb az FTC, az Újpest, a Vasas, majd a válogatott indult tengerentúli portyára (vagy fordítva); e csapatok napbarnított törzsgárdistái minden télen úgy festettek, akár az eredeti dél-amerikaiak. Ihász tehát decemberben-januárban hosszasan levelezett, mivel hazatelefonálni csak a sokadik túrán tudott először (egyrészt az éteri kapcsolat akkori nehézkessége, másrészt a napidíj szűkössége miatt). Neje utóbb kiszámolta: házasságuk első tizenkét esztendejének legföljebb a felét töltötte otthon a férj...
A családfő megjegyzi: ebben a tekintetben nem csupán az utazások számítanak, hiszen "Rudi bácsi a legszívesebben havonta harminckét napig vezényelt volna edzőtáborozást". Én pedig óvatlanul megemlítem: a második karácsony alkalmával nyilván már sikerült Máriával együtt ünnepelni.
- Nem egészen - mondja Ihász. - Hatvanhárom decemberében az olimpiai válogatottal mentem el Algériába, Elefántcsontpartra, Ghánába, Marokkóba, Szenegálba, Togóba. És január utolsó napján nem az Eötvös utcai Vasas-klubba érkeztünk vissza, mint egy évvel korábban. Tizenkét hónappal azelőtt, ha mással nem, legalább azzal vigasztalhattam Máriát, hogy látod, a messzi idegenből is odajöttünk, ahol az esküvőt tartottuk...
