A tömegben forralt bort, kürtőskalácsot és fára akasztható néger angyalkát kínáltak, egy hörgő bácsi pedig filcből összefércelt Tom és Jerryt ajánlott rikoltozva. Kürtösi megállt, ránézett a férfira, és tudta, ez az ember azért hörög, mert nem fűt otthon, s azért nem fűt otthon, hogy unokájának megvehesse azt az etethető szárnyas paripát kilencezer-nyolcszázötvenért. Kisvártatva Kürtösi csomagjában már nem fért el semmi; volt benne foszforeszkáló gyertya, üveggömbben havazásra mozduló Mikulás, továbbá huszonkét pár Tom és Jerry. S már éppen megvette volna a favonatot réten alvó Jézuskával, amikor elé toppant egy kis fejű, félszemű nő; ezresért jósolna neki. Ilyen nőt, tűnődött Kürtösi, miközben a kezét nyújtotta, legutóbb filmen láttam; akkor, amikor Szindbád elment a javasaszszonyokhoz... Furcsa, dünynyögte Kürtösi, de még mielőtt ezt végiggondolhatta volna, a nő fölpillantott: "Maga, fiam, sokáig fog élni..." Kedves tetszik lenni, mondta erre Kürtösi, s már adta is volna oda az ezrest, ám a kis fejű, félszemű nő nem mozdult: "Maga, fiam, sokáig fog élni, ha végre megállapodik magával. Látom, hogy szép családja van, rendben az élete, de nem tudja magában feldolgozni, hogy csak az egyik álmát valósította meg. Mert magának, fiam, két álma volt. És az egyik havonta viszszatér... Népstadion, nyolcvanezer néző, kettő-kettő, és akkor maga, fiam, a balösszekötő helyéről, huszonkét méterről, a sorfal fölött elementáris erővel átcsavarja a labdát a hosszú sarokba..."

Kürtösi döbbenten állt, és nézte, amint a nő elillan, a tömeg visszaszámlálásba kezd,
a tér pedig díszkivilágításba borul.

- Azt szeretném - kezdte az erkélyen a polgármester -, ha most, advent idején viszszatérnénk önmagunkhoz: a családhoz, a szeretethez és a hithez. Ha a fa alatt mindenki eltűnődne azon, mit tett jól és mit tett rosszul, van-e restanciája, mivel segíthetné polgártársait. És ha nemcsak karácsonykor ünnepelnénk együtt, hanem...

Kürtösi a közeli sörsátorban leült egy padra, kért egy vodkát, majd a rúzsos szájú felszolgálónőt odaültette maga mellé. Igen, nézett a távolba Kürtösi, az a kis fejű, félszemű asszony nem tévedett... Az van, kérek még egy vodkát, hogy nekem tényleg két álmom volt, és a másik tényleg mindig visszatér... Én annyira az akartam lenni, hogy egyszer, a Gellértben bátran odamentem a középhátvédhez autogramot kérni, noha éppen három nercbundás nővel bújt össze a sarokban... Én gyűjtöttem a lapokat, reggeltől estig csak rúgtam és rúgtam, és ha világoskék fogkefét vesz a feleségem, akkor mindig megkérdezem tőle, ugye, tudod, milyen is ez a világoskék szín? Mire ő erre azt feleli, persze, hogy tudom, mindig erről beszélsz, ez az a világoskék szín, amilyen először tízévesen volt rajtad, akkor, amikor Laci bá azt mondta, és ezt sose felejted el: Te, kis Kürtösi, ma te kapod a tizenhatos számú mezt... Hozna még egy vodkát? Szóval én tudok mindent; például tudom, milyen az, amikor ifjúi kebleden itt, középen címer van, az ég felé nézel és sírsz... De ez már tényleg a múlt... Olyannyira a múlt, hogy most megfogadom én: elűzöm ezt az álmot messzire, és nem fogom már a maiakat pfujolni csak azért, mert hatszáztizenhárom őrült előtt szív és lélek nélkül tárják szét a karjukat, és mert az én átcsavarós álmomat, a mindenségit, már ők se teljesítik be soha.

Nyolcszázhetven lesz, öszszegzett a felszolgálónő, de hogy ne tetsszen ridegnek, halkan megkérdezte: és mi volt a másik álma?

Hát az, mondta Kürtösi, hogy ilyesmiket írogassak.