Csak fiataloknak

Fizetett hirdetésben népszerűsíti koncepcióit és szakembereit az MLSZ. A Nemzeti Sportban közzétett anyagban akadnak keményebb szavak is, például Dárdai Páltól, a Hertha válogatott játékosától: "...ami a magyar fociban az elmúlt évtizedekben az utánpótlásképzésben zajlott, az sajnos nem volt más, mint selejtgyártás!" Elbert Gábort, a szövetség főtitkárát kérdeztük.

- Ezek Dárdai Pál saját szavai?

- Igen, még ha Pali - tudomásom szerint - nem ennek a hirdetésnek az apropóján mondta azt, amit: az összeállítást az ebben az évben elhangzott nyilatkozatokból készítették. Az valóban nem volna ízléses, hogy jót mondjunk csak azért, mert a mi hirdetésünkről van szó...

- Akárhogyan is: rögzíthetjük, hogy ez az MLSZ hivatalos álláspontja?

- Igen.

- Csak azért kérdeztem, mert bár van igazság abban, amit Dárdai mond, nem árt tudni: például a kilencven és kilencvenhét közötti nyolc évadban is hatszor jutottak el az Európa-bajnokság nyolcas döntőjébe a tizennyolc éven aluliakból álló magyar korosztályos válogatottak; akadt korosztály, amely a Del Piero vezette olaszokat kiejtve lépett fel a kontinenstornán, és lett ott ötödik. Nem gondolja, hogy ennek fényében legalábbis árnyalható a Hertháig "selejtezett" Dárdai direkt kijelentése?

- Logikus, amit mond, mégsem igaz. Amondó vagyok, ne az legyen az értékmérő, hogy az utánpótláscsapatok milyen eredményeket értek el. Inkább azt kellene megnézni, hogy az elmúlt évtizedekben hány futballistát adtunk a nemzetközi futballvilágnak.

- Bocsánat: csak az általam említett Eb-ötödik korosztályból kikerült néhány, jegyzett vagy kevésbé jegyzett külföldi klubnál lehetőséget kapó futballista, mint például: Babos, Vincze Ottó, Dragóner, Hrutka...

- Ez igaz, ellenben azt ön is tudja, hogy jó ideje kevés a nemzetközileg is értékelhető játékosunk. Jelenleg, Gerától Juhászig, akad öt-hat, ám igazi klasszisunk nincs, így - e tekintetben - futballunk sincs. Akkor lesz futballunk, ha több, valóban nívós labdarúgót tudunk fölsorolni; olyat, akire kint is fölkapják a fejüket. A mi koncepciónk éppen erre épül. Azt mondjuk, hogy ami eddig volt, az idáig - vagyis sehová se - vezetett, ám Wilco van Buuren utánpótlásvezető és közvetlen kollégáinak munkája nyomán módosíthatunk az irányon, képesek lehetünk az effajta hiánypótlásra. Az egyébként már most látható, hogy a tizenhét éven aluliakból álló válogatottból alighanem kevesen válnak igazi futballistákká, miután sokan köztük százhatvan centi környékiek. Ugyanakkor meglátjuk, mire mennek, mondjuk, az Eb-harmadik, a húsz éven aluliak világbajnokságára készülő együttes tagjai.

Az U 19-es válogatott spanyolok elleni sikere a nyári csehországi EB-n

- Az idő nyilván eldönti a kérdést, ellenben: miért bíznak ennyire a holland vonalban? Mit tud Van Buuren, amit más nem?

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

- Azt nem mondom, hogy Van Buuren többet tud, mint a magyar edzők, mindazonáltal más közegből jött, más stílust képvisel, másként áll hozzá, nem utolsósorban hihetetlenül motivált. Az, gondolom, látható, hogy a máig képviselt irányvonallal meddig jutott a magyar futball, és valóban: azt majd az idő eldönti, mire megyünk mi a saját elképzelésünkkel. Alapvető változtatásokra van szükség; arra, hogy a fiatalok azt a képzést kapják, ami tényleg jár nekik. Az értékteremtés a célunk, és meggyőződésem, hogy alázattal, munkával, hittel előrébb jutunk.

Ünnepel az Eb-harmadik U19-es válogatott. Felnőnek a feladathoz?
Ünnepel az Eb-harmadik U19-es válogatott. Felnőnek a feladathoz?
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.