A Bőcs Községi Sport Club felnőtt férfi focicsapatánál járunk, az egyik mérkőzés előtt. Pár hónapja még nem lett volna különösebb okunk arra, hogy épp hozzájuk jöjjünk: a 2800 lelkes falu amatőr fociklubja egyike az NB II Keleti csoportjában küzdő tizenhat csapatnak.

Csakhogy azóta megverték a Fradit, a tabella első helyére ugrottak. Tíz fordulón keresztül vezették is azt, s csak az utolsó néhány hétben szorultak a második helyre, néhány ponttal lemaradva az angol befektető által pénzelt fővárosi sztárcsapattól, a valaha szebb napokat látott Ferencvárostól.

Történetük hasonlít a legkisebb, legszegényebb legényéhez, aki leöli a sárkányt, kiszabadítja a királylányt, majd elnyeri a koronát is, és boldogan él, ameddig meg nem hal. A bőcsiek meséje azonban ennél hétköznapibb. S még az is lehet, hogy a végén nem lesz happy end.

Bőcs lakóit ugyanis ahelyett, hogy öszszekovácsolná, megosztja a helyi focicsapat sikere. Van, aki szerint túl sok pénz kap a sportegyesület, de olyan is akad, aki úgy véli: minden pénzt megér, ha megverik a Fradit, és megnyerik a bajnokságot. Egyesek azt mondják, inkább beruházásokra kellene költeni a falu forintjait, mások viszont azzal érvelnek: a sportnál, az egészséges mozgásnál nincs jobb befektetés. Márpedig a bőcsi gyerekek többsége sportol, a legtöbben fociznak. A klubnak hat utánpótláscsoportja van, a tizenhárom évesektől az ifikig, s már az óvodában is bevezették a heti egynapos fociedzést.

A helyi általános iskola testnevelői szorosan összekapcsolódnak a klubbal: az egyikük a felnőtt együttes edzője, a másik a csapatkapitánya, de még a kapusedző is az iskolában dolgozik, igaz, ő gyógypedagógusként. Bőcs emellett egy sikeres női kézilabdacsapattal is büszkélkedhet, amely az NB/I B Keleti csoportjában küzd a pontokért.

A labdarúgó NB II-ben csupa városi csapat szerepel, Kazincbarcikától Cegléden át Békéscsabáig. Bőcs az egyetlen falusi gárda a sorban. Ráadásul a klubot az önkormányzat működteti, a költségvetésük szűkös. Amíg ők a csoport másodikjaként évi ötven-hatvanmillió forintból gazdálkodhatnak, addig az előttük lévő, listavezető FTC éves költségvetése meghaladja a nyolcszázmillió forintot.

- Nálunk a foci nem a pénzről szól - mondja Tóth László vezetőedző.

A bőcsi foci rajongói szerint leginkább ő az, akinek a csapat a sikereit köszönheti: képes összetartani, fanatizálni a labdarúgóit, és szinte mindegyik a saját nevelése.

- Nekünk nincs pénzünk arra, hogy komoly pénzért játékosokat szerződtessünk. Azt is ki kell mondanunk: a mi labdarúgóink nem kiemelkedő képességű sportolók. Viszont amikor gyerekkorban kiválasztottuk őket, fontos szempont volt, hogy mentálisan milyenek: kissé agresszív, kifejezetten győzni akaró típusokat kerestünk - mondja az edző.

- A bőcsi focicsapat olyan, mint egy nagy család - teszi hozzá az egyik drukker, Czető István. Az ő fia sokáig itt játszott, aztán amikor középiskolába Miskolcra került, átszegődött a Diósgyőrhöz. A Gesztelyen lakó Czető István szerint Tóth László egyik legnagyobb erénye, hogy nem engedi elkallódni a tehetségeket.

- Van a felnőtt csapatban két tehetséges cigány fiú, akiket már iskolás korukban kiszemelt. Rávette a szülőket, hogy engedjék el őket edzésre, az önkormányzattal kifizettette az ebédjüket, beíratta őket napközibe, s odafigyelt, hogy az edzés mellett rendesen tanuljanak. Ma mind a ketten a csapatban fociznak. Nemrég Nyíregyházáról ideszerződött egy kameruni játékos, akitől meccs előtt meg szokta kérdezni: ebédelt-e rendesen. Ha nem, szerez neki szendvicset. Ilyesmi szerintem nincs a Fradiban, ott leperkálják a nagy dohányt a játékosoknak, de amúgy nemigen törődnek a lelkivilágukkal. Ott üzlet a foci, jössz, berúgod a gólt, megkapod a prémiumot, utána mehetsz, amerre látsz - véli Czető István.

Komoly pénzt itt nem lehet a focival keresni, de a győzelmekért prémium jár - így az önkormányzatnak az idén ősszel a szokásosnál mélyebben kellett a zsebébe nyúlnia. A jó szereplésnek ára van, a klub erre az évre tervezett, 51 millió forintos költségvetését kilencmillióval kiegészítették, mert a csapat túl sokszor győzött.

Nagy László, a falu polgármestere örül is meg nem is a csapat sikerének. Az önkormányzati tagok egy része fociszerető - köztük van Tóth László, a vezetőedző is. De akadnak olyanok is, akik inkább másra költenék a pénzt - mondja a polgármester. Bőcs egyébként, a falu határában működő sörgyárnak köszönhetően évente több százmillió forintos iparűzési adóhoz jut, így a község - más, hasonló méretű borsodi kistelepülésekkel ellentétben - stabil gazdálkodással büszkélkedhet. A sörgyár nem ad külön támogatást a focicsapatnak, azt vallják, elegendő iparűzési adót fizetnek a falunak, az önkormányzat döntse el, mire költi ezt a pénzt. A polgármester hozzáteszi: a költségvetés nyolc százalékát, évente nyolcvanmillió forintot fordítanak sportra, ennek csaknem a kétharmada a focira jut. Ez országosan is kiemelkedő arány. (Csak összehasonlításképpen: a nyolcezer lakosú Martfűn, ahol szintén működik sörgyár, a város 1,3 milliárdos költségvetéséből alig tízmillió jut sportra. Ebből kétmilliót kap a megyei harmadosztályban szereplő focicsapat.)

Nagy László szerint Bőcsön a falu lakóinak hetven százaléka ellenzi, hogy a focicsapatot kiemelten támogatják. - A felnőtt focicsapatban egyetlen bőcsi születésű játékos van, Molnár Zsolt, a csapatkapitány. A többiek a környékről vagy még meszszebbről, Miskolcról, Nyíregyházáról valók - mondja. Szavai szerint a falusi emberek akkor éreznék igazán magukénak a csapatot, ha ott focizna a saját gyerekük, unokájuk vagy épp a szomszéd keresztfia, akiket közeli ismerősként lehetne biztatni. Akkor többen járnának ki meccsekre is.

Később bemegyünk az egyik kocsmába. A helyiek szerint itt találjuk a szurkolókat. Lottót töltenek ki, vagy a legutóbbi meccs eredményeit taglalják. Találkozunk szurkolókkal és ellendrukkerekkel is. A legfőbb érv a csapat ellen itt is az, hogy nem helyiekből áll a csapat. - A bőcsi csapat legyen bőcsi. Ha meg nem az, akkor ne hívja magát bőcsinek - hőbörög egy sálba burkolózó férfi.

A söntés mögött csinos lány méri az italt, s ő azt mondja: ha teheti, kint van a meccseken. - Ez a mi csapatunk, mindegy, hogy esetleg a szomszéd faluból vagy más városból játszik benne valaki. Annyi tehetséges focistát amúgy sem lehet találni egy ilyen kicsi faluban. De ők itt edzenek, a mi hírünket viszik mindenhová, főleg, ha megvernek olyan sztárcsapatokat, mint amilyen a Fradi.

A nyugdíjas Tóth Ferenc annak ellenére Bőcs-szurkoló, hogy nem is a faluban, hanem a szomszédos Berzeken lakik. Minden meccsükön kint van, ha esik, ha fúj. Saját zöld-sárga csapatsálja a hálószobáját díszíti, így lélekben mindig a fiúkkal lehet. - Csoda, amit ezek a gyerekek műveltek: az őszi bajnokságban, a diósgyőri pályán kettő-egyre verték meg azt a Fradit, amelyikben már alig van hazai játékos, szinte mindenkit külföldről szerződtettek - mondja, majd hozzáteszi: - Szerintem éppen az a bajuk a sztárcsapatoknak, hogy ott nem szívvel-lélekkel, hanem a fizetésért és a prémiumért játszanak.

Lényeges ponthoz érkeztünk: a bőcsi focisták nem főállásban - azaz nem profi státuszban - rúgják a bőrt. Költségtérítést kapnak, és a győzelmek utáni prémium a fizetségük. Közülük többen diplomások, főállásban pedagógusok, mérnökök, vagy épp tanulnak. A harmincéves Martis Ferenc belső védő, ő a miskolci Fáy András közgazdasági szakközépiskolában testnevelő, innen jár át naponta Bőcsre edzésre. Azt mondja, a tanítványai minden olyan cikket eltesznek, ami a csapatról szól, s igazi rajongói klub alakult körülöttük. - Csak azért éri meg játszani, mert ez egy igazi, családias hangulatú csapat, évek óta együtt rúgjuk a labdát, ismerjük a másik minden rezdülését - mondja.

Tóth László vezetőedző éppen ezt az egységet félti. - Nagy szó lenne, ha a tavaszi szezonban is így együtt maradna a csapat - mondja. Szerinte a nagy klubok a rendkívül jó eredmények miatt már felfigyeltek több játékosukra, s lehet, hogy vonzó ajánlatokkal keresik meg őket. - Mi legfeljebb költségtérítést fizetünk nekik, ami alig haladja meg a havi százezer forintot. Pusztán a pénzért senkinek nem éri meg a Bőcsben játszani, itt mindenkit inkább a lelkesedés hajt előre - mondja.

A vezetőedző szerint ma a csapaton és rajta kívül senki nem hiszi el, hogy akár megnyerhetik a bajnokságot. - Eddig mindig pechünk volt, az őszi fordulóban apróbb hibák miatt vesztettünk el egy-egy meccset. Ha a szerencse valóban forgandó, tavasszal mellénk kell hogy álljon, s akkor bármi megtörténhet - reménykedik. Azt azonban mindjárt hozzá is teszi: a falu nem tudna annyi pénzt előteremteni, hogy az NB I-ben megállja a helyét a csapat. Ehhez legalább háromszázmillió forint kellene, ráadásul a pályájuk sem alkalmas első osztályú meccsek rendezésére. Ennek ellenére nem tartja eleve halva született ötletnek az első osztályban való szereplést. Azt mondja: csodák bármikor történhetnek.

A bőcsi csapat sikere - mondják a vezetői - szorosan összekapcsolódik a helyi általános iskolával: ha itt évekkel ezelőtt nem történik szemléletváltás, s nem állítják a középpontba a testmozgást, az egészséges életmódra nevelést, talán elkallódnak azok a tehetséges gyerekek, akik most az utánpótlás-csoportokat alkotják. Nádasi Ildikó, az intézmény magyar szakos igazgatója is amellett érvel, hogy a sport meghatározza a gyerekek egyéb teljesítményét. A pályán megtanulnak küzdeni, csapatban gondolkodni, egymásért is tenni, s ez a tanórákon is "visszaköszön". A bőcsi gyerekeknek első osztálytól nyolcadikig heti négy kötelező tornaórájuk van, s emellett legalább heti három órában vesznek részt különfoglalkozásokon, edzéseken. Egy éve indítottak sporttagozatos osztályokat, ahol már heti hat óra a testnevelés, ebből kettő úszás. Az igazgatónő szerint a foci nem megosztja, hanem inkább összekovácsolja a közösséget, legalábbis a gyerekekét mindenképp. Előttük áll ugyanis a példa, hogy rengeteg munkával akkor is lehet sikereket elérni, ha kicsit hepehupás a focipálya, ha nem mindig fűtik az öltözőket, s akár egy kis falusi csapat is képes a "nagy ász", a Fradi legyőzésére. Ráadásul az, hogy a testnevelő tanárok a tanítás után nem hazamennek, hanem edzésre indulnak, s tovább dolgoznak, szintén jó példa a mostani gyerekek számára. Azt sugallja, nem muszáj a számítógép előtt ülve, vagy a faluban céltalanul lődörögve eltölteni a délutánt, lehet ennél hasznosabb elfoglaltságot is találni. Bőcsön mindenképpen.