Ohridból jelenti kiküldött munkatársunk

A mesebeli Ohrid nem kevésbé varázslatos, tóparti szállodájának recepciósa sem ítélte meg különösebben sötéten Imre Vilmos társulatának helyzetét, legalábbis erre utalt, hogy arcán széles vigyorral közölte: "A norvégok nagyon jók, de a spanyolok ellen sima lesz." Vitatkozni mindenesetre eszünk ágában sem volt, részint, mert a norvégok tényleg nagyon jók, azt meg elfelejtette hozzátenni a portás, hogy kinek a szemszögéből gondolja simának az Eb középdöntős szakaszának zárónapi programját nyitó találkozót.

Az elődöntős álmoknak már egy nappal korábban búcsút intő, Macedóniában szörnyen harmatosnak látszó együttes számára hajszálvékony esélyként megmaradt az eredetileg célként megjelölt hat közé jutás, s ennek első feltételéül kellett (volna) legyűrni az addig minden várakozást felülmúlóan szereplő - a norvégokkal speciel döntetlent játszó - spanyol garnitúrát. De hogy még nehezebb legyen az a zsák, belekerült még egy méretes kődarab: a nem is olyan régen még sehol sem jegyzett rivális az esetleges sikerrel komoly lépést tehetett a négy közé jutás felé vezető úton...

Erre fel a magyar válogatott mindjárt az elején - hiszik vagy sem - csapat benyomását keltette, és gyorsan elhúzott 5:1-re. A korábban rendre egyszemélyes együttesként funkcionáló Görbicznek ezúttal társai is akadtak - Vérten például csakhamar a harmadik gólját ünnepelhette -, s mivel a téttől alighanem begörcsölő spanyolok produkciója csekély veszélyeket rejtett magában, később 7:3, majd 11:7 is virított a nagytáblán. Az amúgy finoman szólva is álmos hangulatú mérkőzés (én ennyi ásító embert még életemben nem láttam kézilabdacsarnokban...) első félidejének hajráját azért mértékkel csak-csak sikerült eltolni, de a 12:10 még mindig sokkal szebb állás volt, mint amilyenre a norvég mintás zakó felöltése után optimista pillanatainkban gondolhattunk.

A térfélcsere után azonban, fájdalom, helyreállt a világ rendje: a magyarok újra "Eb-formában" kézilabdáztak, aminek egyenes következményeként ismét a vesztes oldalra kerültek. A spanyolok a gyors indításokra, honfitársaink a lassú védekezésre összpontosítottak, s a 47. percben már 20:17 volt "oda". A finisben aztán két rendkívüli módon gyötrődő alakulat kínlódott egymással szemben, s noha három és fél perccel a vége előtt - Mangue elhibázott büntetője után - Kovacsicz egyenlített (21:21), a maradék időben már csak a magyar háló rezgett (21:23).

Az újabb vereség azt jelentette, hogy a csapat - csoportja negyedik pozícióját "megszerezve" - a nyolcadik helyen zárta az Európa-bajnokságot, amihez fogható leszereplésben legutóbb tizenkét éve, a dániai kontinenstornán volt része.

Viszont pénteken már a saját ágyukban alhatnak a játékosok, úgyhogy tényleg minden rosszban van valami jó. Az ohridi napokra visszagondolva ugyan hirtelenjében más pozitívum nem jut az eszembe, de a telhetetlenség igazán nem szép tulajdonság...

Középdöntő. 1. csoport (Ohrid): Magyarország-Spanyolország 21:23, Ukrajna-Dánia 30:25.

2. csoport (Szkopje): Horvátország-Svédország 29:24, Németország-Oroszország 27:22.