- Szinte hetente hallani újabb és újabb verziót az intézmény jövőjével kapcsolatban; most akkor maradnak, költöznek, fuzionálnak vagy átalakulnak?

- Ezt szeretnénk mi is tudni. Már ott tartunk, hogy minden megoldás elfogadható lenne, csak szülessen végre döntés. Mi nem egyszerűen csak egy egészségügyi intézményt működtetünk, hanem egy rendszert, amelynek a Sportkórház a szíve-lelke. A magyarországi sportorvoslás az Országos Sportegészségügyi Intézet irányításával működik; országosan hét regionális központ, azon belül százöt sportorvosi rendelő tartozik hozzá. Ezenkívül létezik még az úgynevezett válogatott kereteket ellátó hálózat, amelyben sportorvosok, masszőrök, pszichológusok, gyógytornászok dolgoznak. A felsoroltak szakmai, adminisztratív, módszertani irányítása a feladatunk. Ezt a többlépcsős, centralizált, jól összefogott, ellenőrizhető, nemzetközileg is elismert rendszert kellene mindenképpen megőrizni.

- Egy esetleges költözés vagy átszervezés mennyiben veszélyeztetné a hazai sportorvoslás jövőjét?

- A helyszín sem közömbös, ám a lényeg az eddigi rendszer megőrzése. Elmegyünk bárhová, ahol adottak a tisztességes működés feltételei. Mindazonáltal sajnálnám, ha költözni kényszerülnénk, ugyanis ehhez hasonló szerencsés területi elhelyezkedéssel sehol a világon nem találkoztam. Itt egymás mellett található a Testnevelési Egyetem és a sportegészségügyi központ, karnyújtásnyira vannak a Csörsz utcai sportpályák, és itt van a szomszédban a kongresszusi központ is. Ettől független jómagam elsősorban a rendszerért aggódom. Esetleges összeomlásának ma még felmérhetetlen következményei lennének; ha meg évek múltán rájönnének, hogy mégis szükség van rá, akkor nagyon nehéz lenne újraindítani.

- Melyek a hezitálás káros következményei?

- A bizonytalanság kikezdi az intézmény hitelét, arról nem is beszélve, hogy egyre-másra mennek el az orvosok, mert nem tudják, mi lesz velük jövőre. Jelenleg 280-ra, 300-ra tehető a sportszakorvosok száma, erre a létszámra feltétlenül szükség van. Az Európai Unióban növekszik a sportorvoslás jelentősége: nemrégiben készült egy 39 országra kiterjedő felmérés, amely szerint 37-ben a sportorvoslás szakvizsgához kötött, 12-ben alapszakvizsga van. Nálunk ez utóbbi 1966-ban megszűnt. Addig általános orvosból négy év alatt bárki sportszakorvos lehetett; azóta az a helyzet, hogy az egyetem elvégzése után az illető előbb leteszi az ortopéd, a belgyógyász vagy bármelyik más szakvizsgát, és csak utána kaphat speciális sportorvosi képzést.

- Mekkora az országos rendszer költségvetése?

- Évi 1,3 milliárd forint, éppen a fele egy kisvárosi kórházénak. Azt senki nem mondja, hogy szűnjön meg a kialakított rendszer, ám a halogatások következtében az infrastruktúra lepusztult, tönkrementek az épületek. Sokáig hitegettek bennünket, hogy majd felújítják őket, és melléjük felhúzzák az új szárnyat. Megkezdték az építkezést, aztán elvonták a pénzt, mondván: más kórházakat konszolidálnak belőle. Pillanatnyilag hatvan százalékban szerkezetkész az épület, de nincs pénz a befejezésére. Eddig ráköltöttek mintegy 2,8 milliárdot, kellene még ugyanennyi. Az építkezés 2003 óta áll, csupán állagmegőrzésre évi 80-100 milliót költenek. Nemcsak a versenysport kiszolgálása a tét; manapság sokat beszélnek a népegészségügyről. Tessék mondani, ahhoz ki ért, miként kell mozogni, egészségesen élni? A megelőzés nem ott kezdődik, hogy a nők menjenek el emlőszűrésre, van-e daganatuk, mert lehet, hogy már későn mennek el. A sportorvosoknak speciális képzettségük van; nem kellene bevonni őket, hogy adjanak tanácsot az egészséges életmódra?

- A sportorvos társaság elnökeként mi lesz az üzenete a közgyűlésen?

- Hogy tessenek végre dönteni, mert ha nincs jövőkép, akkor nem lehet hosszú ideig kitartani. Ha meg szétesés következik, akkor végképp nincs miről beszélni. Nem a kórházért sírok, hanem a sportorvoslásért.

"A sportorvoslásért sírok"