Hegyek között, völgyek között
A női Európa-bajnokság magyar érdekeltségű középdöntőcsoportjának otthont adó mesevárosban délben még a müezzin fohászkodott, kora délután már mi jajveszékeltünk, tekintve, hogy Imre Vilmos változatlanul a négy közé jutásról álmodozó együttese szörnyű első félidei produkcióval lepte meg az igen harmatos ukrán csapatot. (Aztán egy hasonlóan borzalmas másodikkal, de ennyire ne fussunk még előre.)
Mindenesetre nehéz volt eldönteni, hogy az Eb második szakaszához egy ponttal érkező magyar garnitúra vagy az ugyanannyit felmutató riválisa indiszponáltabb-e ezen a kedden, pedig Imre kapitány a találkozó előtt kétséget sem hagyott afelől, mi a véleménye a vetélytársról. "Azért ezeket meg kell verni" - jegyezte meg, s a látottak alapján azt kell mondani, remekül ítélte meg a helyzetet: ezt az ukrán válogatottat bizony csuklógyakorlatként kellett volna legyőzni
Ellenben a kínok kínjával sikerült csak...
A grundnívót tapasztalva jelentős asztalcsapkodások közepette zajlott a nyitó játékrész, amely a mai kézilabdában szinte hihetetlen állásnál (10:9 "ide") fejeződött be. A labda hol kicsorgott a kezekből, hol az oldalvonalon túl landolt egy-egy pontatlan passz nyomán, hol egyszerűen csak bömbölt bánatában... A történtekről mindent elárul, hogy a magyar szakvezető a 17. percben, 4:4-es állásnál (!) időt kért, s ahogy láttam, nem azért, hogy külön-külön homlokon csókolja valamennyi játékosát. A Hornyákot és a heteseket biztos kézzel értékesítő Görbiczet leszámítva kritikán alulit nyújtó társaság ezzel együtt 10:9-es vezetés tudatában tölthette a szünetet, s aki nem nézte a meccset, most nyilván megfogalmazza a kérdést: ha ilyen produkcióval előnybe került a csapat, hogyan játszhattak az ukránok?
A pihenő tíz perce alatt megállapodtunk az ohridi sportcsarnok lelátóján fejét erősen ingató Sinka László főtitkárral, hogy a mérkőzés "nem a sportág igazi hírverése", arra viszont egyikünk sem számított: a térfélcsere után ott folytatódik minden, ahol előtte abbamaradt. A támadások továbbra is a teljes tanácstalanság jegyében "szövődtek", a védekezés a körúti átjáróházak képét idézte, de a magyarok ezúttal nem tudtak olyan rosszul kézilabdázni, hogy alulmúlják ellenfelüket.
A mindvégig az infarktus és az elmebaj határán figyelt öszszecsapáson a magyar csapat egyetlen egyszer volt képes elhúzni viszonylagos nyugalmat sugárzó differenciával (26:23), de az már fél perccel a vége előtt volt, amikor néhány mélyebb levegővétel kíséretében amúgy is hátradőlhettünk.
A vége 26:24-es magyar győzelem lett, de most alighanem akkor jár el a csapat a leghelyesebben, ha a megszerzett két pontot szép szerényen, csendben rakja be a zsákba, valahogy, úgy, ahogyan Imre Vilmos is betette: "A győzelmen túl semmi okunk az elégedettségre." Görbicz Anita más oldalról, de hasonló arckifejezéssel értékelt: "Örülök, hogy ilyen rossz játékkal is sikerült nyernünk" - jegyezte meg, de, noha a siker kétségtelenül pozitívum, nem látszott rajta, hogy tényleg örülne.
Ma este negyed héttől az olimpiai és Európa-bajnoki címvédő norvég válogatott következik. Az elődöntőbe kerülés szemszögéből sorsdöntő mérkőzés esélylatolgatástól engedelmükkel eltekintek, ugyanakkor nem győzöm hangsúlyozni: a hegyes-völgyes Ohrid varázslatos hely.
Viszont hogy "csodás-e", az csak szerda estére derül ki...
Középdöntő. I. csoport (Ohrid): Magyarország-Ukrajna 26:24, Spanyolország-Románia 26:18.
II. csoport Szkopje): Oroszország-Macedónia 43:24, Németország-Svédország 33:22, Horvátország-Fehéroroszország 43:35. Az állás: 1. Németország 6 pont, 2. Oroszország 5, 3. Horvátország 2 (99:98), 4. Svédország 2 (62:73), 5. Macedónia 2 (77:97), 6. Fehéroroszország 1.
Ohridból jelenti
kiküldött munkatársunk
