Megtorolt durvaságok

Nagy a gyanú: Salzburgban nem Mozart Kugelnnel várják legközelebbi vendégjátéka alkalmával az Alba Volánt... De ez most a székesfehérváriak legkisebb baja, akad komolyabb gond is az osztrák ligában szereplő csapatnál.

A vasárnap, hazai pályán 4:1-re elveszített mérkőzésen történtek nyomán a szomszédos liga fegyelmi bizottsága - magyar szem és fül számára - rendkívül súlyos szankciókkal büntette a Volánt. Az együttesnek 2500 eurót kell befizetnie a szervezet kasszájába, ráadásul a két kanadai légiós közül Bonni 16, Couture 12 meccsre szóló eltiltást kapott. Előbbi térdhasználatért, és az ebből fakadó súlyos sérülésokozásért (keresztszalag-szakadás), utóbbi - az indoklás szerint - brutális kegyetlenséggel végrehajtott palánkra lökésért (következmény: farokcsonttörés) bűnhődik. De ez még nem minden, sőt. Ocskay Gábor szakosztály-igazgató úgy véli, a szankciók közül a legfájóbb éppen az, hogy - a sajátos szabályrendszer alapján - a magyar bajnok az eltiltások időtartama alatt úgymond kisebb pontértékű keretet nevezhet a találkozókra, mint eddig. Másképpen és érthetőbben: jóval gyengébbet...

Ocskay amondó: valóban különlegesen feszült hangulatú mérkőzést vívott a Volán és a Salzburg, ám az amúgy is "tüzes" miliőnek aligha kedvezett, hogy a vendégek trénere, az NHL-t megjárt Pierre Pagé a harmadszünetekben percekig, széles karmozdulatokkal gesztikulálva magyarázta a bíróknak a "szakmát". Amit aztán a közönség kevéssé nézett jó szemmel; repült ez-az, az osztrákok egyik vezetőjét állítólag sörrel is lelocsolták. A ligarekordot jelentő kiállításszámmal spékelt öszszecsapás hajrája - Ocskay véleménye szerint nem utolsósorban az osztrákok kanadai verőemberének, Trattnignak a pályára küldése miatt - hatalmas bunyók jegyében telt, s a salzburgiak úgy utaztak haza: ilyet még nem éltek meg a nézők által megfélemlített játékosaik.

Az osztrák ligában fellebbezésnek helye nincs, a fehérvári elöljárók ezért enyhítésért folyamodó, udvarias, de határozott hangvételű levél megírása mellett döntöttek. Miközben azon tanakodnak, miképpen lenne visszavarázsolható a pazar őszi rajt idején megélt hangulat, s a mind nehezebb körülmények dacára hogyan lehetne mielőbb levetni a legutóbbi öt meccsen felöltött öt zakót...?

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.