Brit nagydíj

Idősebb Nelson Piquet korábbi háromszoros világbajnok autóversenyző úgy nyilatkozott a Forma-1-es sorozat idei utolsó versenye, a Brazil Nagydíj előtt, hogy az összetettben vezető brit Lewis Hamilton - mivel a brit klasszist több kollégája nem kedveli - aligha jut túl az első kanyaron.

Ki röpült ki hát a nyitó "fordulóban"?

Ifjabb Nelson Piquet, a Renault pilótája.

Meg még néhányan, akik nem alkalmazkodtak kellően a futam hivatalos rajtja előtt percekkel megváltozott időjárási körülményekhez, közelebbről: a lezúdult esőhöz s az ebből adódó vizes aszfalthoz. Volt ott minden: elcsúsztatott start, fejvesztett rohanás, megannyi kerékcsere, pánikszerű rádióüzenet... Aztán szerepet kapott a biztonsági autó is, mivel a nyitány után - lásd: kirepülők - nem egy pilóta képtelen volt "megfogni" kocsiját. Végül csak elkezdődött "konkrétan" is a viadal, amelynek elején az első rajtkockából induló Felipe Massa stabilizálta éllovas-pozícióját, mögötte pedig... Most ezt hagyhatjuk is. Tudniillik ezúttal tökéletesen fölösleges volna most ideírni, hogyan alakultak a körök az interlagosi pályán, amikor a dráma szinte az utolsó néhány méteren ért a csúcspontjára. Eladdig Massa ment, mint a meszes, míg Hamilton - akinek, ugye, a ferraris sikere esetén legalább az ötödik helyen kellett beautóznia a vb-cím elnyeréséhez - a "lélektani határ" környékén, mindazonáltal többségében azon belül hajtott. Majd jött az utolsó két kör; ekkor a menők többsége már újra kifáradt a bokszba, mivel - nem találják ki - újra eleredt az eső, a fölöttébb agresszívan közlekedő Sebastian Vettel pedig elhajtott az érthetetlen módon leblokkoló, éppen ötödikként futó Hamilton mellett. A publikum futballmérkőzésekhez hasonlatos őrjöngésben tört ki, miközben szakértők alighanem már ilyesféle mondatokat kezdtek a számítógépbe ütni: Hamilton, akárcsak 2007-ben, megint bő előnyről, megint Interlagosban és megint Ferrari-pilótával - azaz Kimi Räikkönen után most Massával szemben - bukja el a világbajnokságot! Ehhez képest... Kisvártatva a negyedikként kocsikázó Timo Glock nem bírta tovább: "száraz" gumijai feladták a küzdelmet - hogy miért nem cseréltettek vele kereket, azon jó sokáig vitatkoznak majd -, minek nyomán az F-1-ben a múlt évben bemutatkozott brit versenyző, alig két kanyarral a vége előtt, feltehetően eksztatikus állapotban húzott el német pilótatársa mellett.

Ilyen nincs! És mégis van?

És mégis van: az alig 24 éves Lewis Hamilton ötödikként haladt át a célvonalon, hogy aztán önfeledten ünnepelje vb-címét. Ő gyűjtötte a legtöbb pontot: megérdemelte.

Brazil Nagydíj: 1. Felipe Massa (brazil, Ferrari), 2. Fernando Alonso (spanyol, Renault), 3. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari), 4. Sebastian Vettel (német, Toro Rosso), 5. Lewis Hamilton (brit, McLaren), 6. Timo Glock (német, Toyota), 7. Heikki Kovalainen (finn, McLaren), 8. Jarno Trulli (olasz, Toyota).

A pontverseny végeredménye. Pilóták: 1. Hamilton 98 pont, 2. Massa 97, 3. Räikkönen 75, 4. Robert Kubica (lengyel, BMW-Sauber) 75, 5. Alonso 61, 6. Nick Heidfeld (német, BMW-Sauber) 60, 7. Heikki Kovalainen (finn, McLaren) 53, 8. Sebastian Vettel (német, Toro Rosso) 35, 9. Jarno Trulli (olasz, Toyota) 31, 10. Timo Glock (német, Toyota). Konstruktőrök: 1. Ferrari 172, 2. McLaren 151, 3. BMW-Sauber 135, 4. Renault 80, 5. Toyota 56.

Hamilton: Ölellek, apám! Mögötte Ron Dennis, a McLaren csapatfőnöke
Hamilton: Ölellek, apám! Mögötte Ron Dennis, a McLaren csapatfőnöke
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.