- Mikor jött a mélypont?

- Miután a válogató véget ért. Addig nem foglalkoztam Kovács Kati, Szabó Gabi és Kozák Danuta kiválásával, és nem fordult meg a fejemben, hogy lemaradok Pekingről. Aztán véget ért a kvalifikáció, összepakoltam, hazamentem; na, akkor hasított belém, hogy Dalma, te most nem mész Pekingbe. Az első időszakban azt sem tudtam, mi történik körülöttem; olyan érzésem volt, mintha egy hatalmas, üres házban bolyonganék. Különböző fázisokban különféle érzelmek öntöttek el. Először dühös voltam; vad indulat dolgozott bennem, ráadásul igazából nem tudtam, kire, mire legyek mérges. Majd jött a második stáció: a csalódottság. Megint négy év munkája veszett el úgy, mint amikor egy papírt lazán kidobnak a kukába. Athénról is lemaradtam - szintén kevéssel -, ám akkor úgy voltam vele: legalább két olimpia még bennem van. Most már egynek is örülnék...

- Túl van rajta?

- Igen. De ahhoz, hogy ez sikerüljön, segítségre volt szükségem baráttól, szülőtől, nem utolsósorban páros- és csapathajós társamtól, a Pekingről szintén lemaradó Paksy Timitől. Szerencse, hogy nem hagytak magamra. Halak vagyok, aki túlgondolkodik mindent; ha egyedül maradok, bekattanok.

- Mi vette rá, hogy tartalékként ott legyen Pekingben?

- Inkább ki: apu. Ő már akkor azt mondta, hogy vállaljam el, amikor még hallani sem akartam az egészről. Fura szituáció volt... A repülő indulásáig úgy éreztem magam, mint aki kómában van, és kívülről látja önmagát. Sodródtam. Persze evezgettem, futottam meg sárkányhajóztam, hogy azért valamit csináljak is. Sőt, a csepeli kenusokhoz is lementem, aztán úgy belelendültem, hogy tréning közben lilát láttam... Ugyanakkor tudtam, hogy nem lesz szerepem az olimpián, és hát eltelt némi idő, mire hivatalosan is értesítettek: utaznom kell. Akkor fogtam fel, mi a helyzet, amikor a gép elrugaszkodott a ferihegyi betonról. Pekingben már kiválóan éreztem magam: megfogott a miliő, új barátokra leltem, és még életemben nem nevettem annyit, mint ott...

- Szakemberek mondják: ha Benedek is beül a négyes hajóba, aranyérmes a kvartett.

- Mi lett volna, ha... Ennek nincs értelme. Persze, nyerhetett volna velem, mint ahogy lehetett volna ötödik is. Nem érzek elégtételt, amikor emberek a vállamra teszik a kezüket és Dalmáznak. Ez az én helyzetemen nem változtat semmit.

- Akadt néhány cirkuszi jelenet a sportágban, például az edzője, Fábiánné Rozsnyói Katalin és a Janics Natasa közötti attrakció, amely uralta az év elejét. Mennyire foglalkozott ezzel?

- Alig. Profiként ki kell zárni a külvilágot: az ember magával foglalkozzon, hogy mindennap nyugodtan nézhessen a tükörbe. Ha húsz rajtot írt elő Kati néni, ha nyolc kilométert kellett futnom vagy időre úsznom száz métert, csak csináltam és csináltam. És hogy nem dolgoztam rosszul, azt mutatja, hogy centikkel maradtam le Peking első számú esélyese, Kovács Kati mögött.

- Hülye helyzet: ölik egymást a világ legjobb kajakosai.

- Ha Natasát is ideveszem: volt, hogy a három legkiválóbb dolgozott együtt.

- Milyen volt a viszonya a két kolléganővel? Másként: nem vetődött föl, hogy a Janicsot követő Kovács az ifjú Szabó és Kozák helyett Benedekkel álljon odébb?

- Utóbbi kérdésre egyszerű a válasz: nem vetődött föl. Ha úgy tetszik, engem nem hívtak. Ami pedig az első felvetést illeti... Amíg nem tartoztam Kati néni csoportjához, addig természetes távolságtartással viseltettünk egymás iránt. Sose felejtem el a két évvel ezelőtti, szegedi világbajnokságot, ahol a női részleg kilenc számból kilenc aranyérmet szerzett, és nekem, a kakukktojásnak, Simon Miklós tanítványának kapkodnom kellett a karom, hogy a két szólószámban hozzam a szintet. Aztán úgy döntöttem, hogy nekem is Kati néniéknél a helyem, mert egy olimpiára sokkal több esélyem van klasszisok között, állandó rivalizálás közepette kijutni... A csoportból több lányt, így Paksy Timit korábbról ismertem. Natasától kicsit tartottam, alaptalanul: jóba lettünk, sokat viccelődtünk. Kovács Kati... Hát, mindenkinek van olyan ember az életében, akivel nem kattannak egymásra. De nincs ezzel baj: nem lehet az ember mindenkibe szerelmes. Pláne, ha kilencen hajtanak ugyanazért a célért: az olimpiáért. Ráadásul a nők szeretik túlreagálni a dolgokat; amíg a fiúk egy korsó sör mellett elrendezik a kérdést, addig a nőknél ez jóval bonyolultabb. Ahogy teltek-múltak a napok a téli-tavaszi edzőtáborozás alatt, úgy nőtt - pattanásig - a csoporton belüli feszültség...

- Ezzel sem foglalkozott?

- Megszállottan készültem Pekingre. Egy idő után tévét már nem kapcsol be az ember, újságot nem vesz, igyekszik magára, az aktuális feladatra figyelni... Igaza van ismerősömnek, aki amondó: nem véletlenül nagy a szélvédő és kicsi a visszapillantó tükör. De már csak amiatt sem foglalkoztam a történtekkel, mert nem számítottam rá, hogy lemaradok Pekingről.

- Az egyes válogatót Kovács nyerte Benedek előtt, a páros selejtezőben a Kovács, Janics duó legyőzte a Benedek, Paksy kettőst, és Fábiánné maradék csapata is elvérzett az evakuált Kovács, Szabó, Kozák, Janics négyessel szemben.

- Így van.

- Ugyanakkor több szövetségi vezető, így Baráth Etele elnök is azt mondta: a meglévő erőforrásokkal jobban kellene gazdálkodni, főként, hogy a vesztes egységek is világklaszszisok, s hogy a négy emberre, azaz a Kovácsékra jutó terhelés Pekingben visszaüthet.

- Most erre mit mondjak?

- Akkor folytatom. Nem egy potentát osztotta Fábiánné azon véleményét, miszerint - Kovács esetében - öngyilkosság, mi több: elvileg nem is engedélyezett a triplázás, ám Angyal Zoltán szövetségi kapitány kiállt a klasszis mellett, mondván, mindhárom feladatot képes megcsinálni. Nem így lett.

- Kati döntött. Tudta, mit tesz. Szabó Gabira és Kozák Danutára sem haragudhatok azért, hogy fiatalként ugrottak a hívó szóra. Viszont az asztalra csapás alighanem elkélt volna abban a zűrzavaros helyzetben. A szövetség... Nem is: inkább azt mondom, hogy egy felső döntéshozó szervezet az én olvasatomban akkor működik jól, ha mindenki azt csinálja benne, ami a dolga, és ha megfelelő a kommunikáció az alatta elhelyezkedő részszervezetekkel.

- Tehát a szövetséget káosz jellemezte?

- Nem ment minden flottul...

- Idézek egy szakembertől: "A sportág érdekei azt kívánták volna, hogy - akár hatalmi szóval is - a négy leggyorsabb ember üljön a csapathajóba: Paksy, Benedek, Kovács, Janics. Ez az egység legyőzhette volna az 1996 óta minden olimpián a magyarok előtt győztes német hajót."

- A szövetség egy esélyt feltétlenül adhatott volna nekem, nekünk. És ha megadja, mindenki nyugodtan aludhat.

- Kati nénivel beszélt már a folytatásról?

- Igen. Tisztán látja a dolgokat, a jövőt, és bennem is leülepedtek az események.

- Ha Fábiánné odaáll valaki mellé, akkor abból előbb-utóbb olimpiai bajnok lesz.

- Most csak a jövő évi Eb-ig és vb-ig látok el. Előrébb nem kalandoznék.

Benedek Dalma

Született: 1982. február 21., Budapest. Klubja: Dunaferr. Edzője: Fábiánné Rozsnyói Katalin. Eredményei: négyszeres világbajnok: K-2
1000 m (2003), K-1 500 (2006), K-1 1000 (2006), K-4 1000 (2007). Hétszeres Európa-bajnok: K-2 500 (2004, 2007), K-1 500 (2006), K-1 1000 (2006 és 2008), K-4 1000 (2007, 2008).

Benedek Dalma