Ragyogott rá a nap

Talmácsi Gábor győzött a 125 kcm-es kategóriában a gyorsasági motoros-világbajnokság Malajziai Nagydíján. Ezzel a magyar versenyző a vb összetett pontversenyében - egy futammal a befejezés előtt - feljött a második helyre a francia Mike Di Meglio mögé.

Talmácsi már a bemelegítő edzésen jelezte, hogy 2007 után 2008-ban is nyerni akar Malajziában. Ez aztán úgy sikerült neki a tűző napsütésben, 40 fok feletti hőségben rendezett Grand Prix-n, hogy rajt-cél győzelmet aratott az 5548 méteres pályán rendezett 19 körös versenyen.

"Nagyon nehéz évad van mögöttünk. Örülök, hogy a csapatom nem adta fel: jóllehet csak a szezon vége felé állt össze a gépem, keményen dolgoztunk a hét végén is, és boldog vagyok, hogy sikerült ismét győznöm kedvenc pályámon. Fizikailag talán ez volt az idén a leginkább megerőltető versenyem, de még a továbbra sem múló csuklófájdalmamat is feledteti az elsőség. Jövő héten Valenciába is úgy megyek, hogy nyerjek, és ezüstéremmel búcsúzzam a 125 köbcentis kategóriától. Ebben a géposztályban 2005-ben bronzérmes, tavaly világbajnok lettem, s ha már elúszott a címvédés, legalább legyen teljes az éremkollekcióm" - mondta Talmácsi, aki jövőre a 250-es kategóriában szerepel.

Az utóbbiban Malajziában a spanyol Alvaro Bautista győzött, a világbajnoki címet azonban a harmadikként beérkező olasz Marco Simoncelli szerezte meg.

Eredmények. 125 kcm: 1. Talmácsi Gábor, 2. Smith (brit), 3. Corsi (olasz). A vb-pontverseny élcsoportja: 1. Di Meglio (francia) 248 (már világbajnok), 2. Talmácsi 206, 3. Corsi 200.

250 kcm: 1. Alvaro Bautista (spanyol), 2. Aojama Hirosi (japán), 3. Simoncelli (olasz). A vb-pontverseny élcsoportja: 1. Simoncelli 256 (már világbajnok), 2. Bautista 228, 3. Kallio (finn) 191.

MotoGP: 1. Valentino Rossi (olasz), 2. Pedrosa (spanyol), 3. Dovizioso (olasz). A vb-pontverseny élcsoportja: 1. Rossi 357 (már világbajnok), 2. Stoner (ausztrál) 255, 3. Pedrosa 229.

Talmácsi: tiszteletkör
Talmácsi: tiszteletkör
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.