Vizet, vizet!

Megnőtt az étvágy az uszodában: azt követően, hogy a múlt héten a két éve is házigazda Budapest elnyerte a 2010-es úszó Eb rendezési jogát, Gyárfás Tamás, a hazai szövetség elnöke bejelentette: a medencében űzött sportok kandidálnak a 2013-ban esedékes "vizes" világbajnokság vendéglátói szerepkörére.

A tegnapi sajtótájékoztatón - melyen részt vett mások mellett Gyenesei István sportért is felelős miniszter, valamint Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes - elhangzott, hogy a pályázati szándékot novemberig kell jelezni, a szükséges kormány- és tévéközvetítési garancia bemutatási határideje pedig december. A nemzetközi szövetség a jövő februárban dönt az öt esztendő múlva esedékes helyszínről; a 2009-es vb-t Rómában, a 2011-est Sanghajban tartják.

Gyárfás elmondta, hogy a sikeres aspirálás feltétele egy új fedett uszoda, amelynek helyét már ki is nézték: a XIII. kerületi Elektromos-pálya környékén épülhetne meg a tervek szerint wellnessközponttal kiegészülő létesítmény. Mivel a vb-n - szemben az Eb-vel - az úszás és a vízilabda egy programban szerepel, Martin György pólóelnök véleménye sem mellékes, úgyhogy íme: "Közösen pályázunk, közösen küzdünk a sikerért."

Megjegyzendő és reménykeltő: az elhangzottak nyomán Gyenesei és Hagyó politikus sem ingatta ellenérzései kifejezéseképpen a fejét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.