Loeb ráhajt az ötösre

Négy futammal az idei világbajnoki sorozat vége előtt korai volna kijelenteni, hogy eldőlt a verseny, viszont annak megállapításához sem kell különösebb merészség, hogy a döntés Sebastien Loeb kezében van. A négyszeres vb-első francia gyengébb kezdés után magára talált, és a legutóbbi három futam megnyerésével közel került ahhoz, hogy a rali történetének első ötszörös világbajnoka legyen.

Ehhez kellett az a bravúr, hogy "saját" pályáján verje meg a Ford két finnjét, no meg az is, hogy az Új-Zéland-ralin Mikko Hirvonen és Jari-Matti Latvala nyerő helyzetből packázza el az esélyeit. Így szerzett nyolcpontos előnyt Loeb, és a Hirvonennel szembeni különbség a hét végén esedékes Katalán-rali után minden valószínűség szerint "vastagodik".

Az egy hónapos szünet után megrendezendő spanyolországi versenyt ugyanis szélvészgyors aszfaltutakon rendezik, és azokon Loeb (meg a Citroen) verhetetlen. Bizonyíték erre az is, hogy a legutóbbi három katalán erőpróbát egyaránt a francia pilóta nyerte, Forddal legutóbb 2004-ben Markko Märtin tudott nyerni. További rossz hír a Ford számára, hogy a következő versenyt, az egy hét múlva esedékes Korzika-ralit is aszfalton rendezik, vagyis könnyen elképzelhető, hogy tíz napon belül eldől a világbajnoki cím sorsa. Mindazonáltal az elmúlt két idényben a konstruktőrök versenyét nyerő istálló megpróbálkozik a lehetetlennel: a tehetséges, ám sokat rontó Latvala autójába Francois Duvalt ülteti, a finn pedig viszszatér a gyökerekhez, és Stobart Fordot vezet majd.

A tizennyolc gyorsasági szakasz össztávja 353,62 km; a tavalyihoz képest két új speciális etap került a műsorba.

A vb-pontverseny állása: 1. Loeb (Citroen) 86 pont, 2. Hirvonen (Ford) 78, 3. Sordo (Citroen) 51, 4. Atkinson (Subaru) 40, 5. Latvala (Ford) 34, 6. P. Solberg (Subaru) 32, 7. H. Solberg (Ford) 22, 8. Galli (Ford) 17. A konstruktőrök versenyében húsz pont a Citroen előnye a Forddal szemben.

Loeb, a menő. Így örül most is?
Loeb, a menő. Így örül most is?
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.