Kubatov: Senkit sem akartunk megvesztegetni, hiába hazudják ezt is

Lehet biztonságos mérkőzést rendezni vénaszkenner nélkül is, de ehhez az ultráknak először meg kell tanulniuk viselkedni – nyilatkozta Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke az Origónak. Elmondása szerint a klub két év múlva hajlandó lenne megszüntetni a vitatott szkennert.

A szurkolói csoportok képviselőivel folytatott tárgyalásokra vonatkozó kérdésre Kubatov azt felelte, akik ezt a tárgyalási folyamatot lekicsinylik, és kocsmai hangulatot emlegetnek, azok vették csak félvállról, és a világhálóra kitett beszámolóik csak az ő hozzáállásukról tanúskodnak. „Senkit sem akartunk megvesztegetni, hiába hazudják ezt is.”

Beszámolója szerint a szurkolói csoportok hétpontos listával érkeztek a tárgyalásra, amiből hatot szinte teljesen el tudtak volna fogadni: felfüggesztették a kitiltásokat, közösen alkotnának etikai kódexet, és bevonnák őket a fontos ügyek megvitatásába.

„Mindössze annyit szeretnénk, ha előbb bizonyítanák, hogy képesek úgy szurkolni, hogy az ne legyen kirekesztő, megbotránkoztató, félelemkeltő.”

 

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.