Kovács László lett a bokszolók új kapitánya
Kovács, aki a válogatottat 2004-től irányító Balzsay Károlyt váltja a poszton, mostanáig az ökölvívó-szövetség edzőbizottságának a vezetője volt.
"Örülök, hogy megkaptam a bizalmat. Azt hiszem, talán az döntött mellettem, hogy a pályázatomban elsősorban az előttünk álló feladatokról és azok végrehajtásáról írtam, s nem az önéletrajzomról" - nyilatkozta a frissen kinevezett kapitány. "A legfontosabb célom, hogy eredményeket produkáljunk, méghozzá olyanokat, melyek méltóak a sportág hagyományaihoz. Meghatároztam egy követelményrendszert is, melynek meg kell felelniük a válogatott versenyzőknek. Ennek egyik legfontosabb eleme, hogy a kiemelt versenyeken részt vegyenek a bokszolóink és természetesen, hogy ezeken eredményeket hozzanak. A korábbiakhoz képest némileg mindenképpen változtatni kell, hiszen az elmúlt időszakhoz viszonyítva kevesebb forrás áll majd rendelkezésünkre. A kevesebb edzőtáborozási lehetőség pedig azt is jelenti, hogy a klubokban folyó munkának tovább nő majd a szerepe" - tette hozzá Kovács.
A MÖSZ októberben döntött arról, hogy pályázat útján keres kapitányt, a december 15-i határidőig négyen jelentkeztek, Balzsay nem volt közöttük. A pályázatokat értékelő bizottság, melyet az olimpiai, illetve amatőr és profi világbajnok Kovács István vezetett, Kovács László anyagát találta a legjobbnak, így őt ajánlotta az elnökségnek.