Komolytalan a terrorfenyegetés

Egy ember küldözgetett leveleket több tagországnak.

Nem valós az a terrorfenyegetés, amelyet a MOB - és más országok olimpiai bizottsága – kapott a közelgő szocsi játékok előtt. Nagy Zsigmond, a Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi igazgatója az MTI-nek azt mondta, a MOB e-mail címére érkezett fenyegető üzenetet a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál és a szocsi szervezőbizottságnál is elemezték. "A NOB és a szocsi szervezőbizottság is hivatalosan jelezte a levél elemzését követően, hogy a fenyegetés nem valós, és az a személy, aki küldte, mindenféle üzeneteket küldözgetett az olimpiai család sok tagjának" – fogalmazott Nagy Zsigmond, a Szocsiba utazó magyar csapat vezetője.

A MOB közleményben ismertette a részleteket. Ebben többek között az olvasható, hogy a NOB és a szocsi játékok szervezőbizottsága a MOB-hoz érkezett fenyegetésre a következő hivatalos állásfoglalást adta ki: "A Nemzetközi Olimpiai Bizottság rendkívül komolyan veszi a biztonságot és minden egyes hiteles információt továbbít az illetékes biztonsági szolgálatokhoz. Azonban ebben az esetben úgy tűnik, hogy a több Nemzeti Olimpiai Bizottsághoz megküldött e-mail nem jelent fenyegetést és úgy tekinthető, mint a nyilvánosság egy tagjától érkezett esetleges, nem célzott üzenet."

A MOB a válasz ismeretében hangsúlyozta, hogy folytatja az olimpiai előkészületeket, és a magyar csapat részt vesz a játékokon.

Borkai Zsolt, a MOB elnöke délelőtt arról tájékoztatott, hogy fenyegető üzenet érkezett a Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi e-mail címére. Az angol és orosz nyelven érkezett üzenettel arra akarják rábírni a sportolókat és a delegációt, hogy ne vegyenek részt a Szocsiban megrendezendő téli olimpián – mondta el az elnök. Borkai szerint azzal fenyegetik a magyar delegáció tagjait, hogy ha elmennek a sporteseményre, akkor már a megnyitó előtt támadás éri őket. 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.