Kocsist csak kérni kell, és ő is lemond a hatalmas blamázs után

Lemondott posztjáról Németh András, a női kézilabda-válogatott szakvezetője a csapat korai, váratlan vb-búcsúja után. A szerdán a szövetség székházában tartott sajtótájékoztatón az exkapitány elárulta: a lengyelek ellen 24:23-ra elveszített nyolcaddöntő után már az öltözőben elbúcsúzott a játékosoktól, és úgy döntött, hatvankét évesen nyugdíjba vonul.
„A csapatban benne volt, hogy eljusson a legjobb négy közé, de nem tudtuk állandósítani a formánkat – értékelt a távozó kapitány. – Talán túl nagy hangsúlyt helyeztem a taktikára. Pályafutásom nagy részében klubedző voltam, lehet, hogy a válogatottnál más módszereket kellett volna alkalmaznom."

Kocsis Máté szövetségi elnök hangsúlyozta: a tréner önként döntött így, és csupán egyes újságírók rosszindulata vagy szövegértelmezési problémája keltette azt a gyanút, mintha az elnök sugallta volna Németh lemondását. Ahogyan tegnap lapunk is idézte, Kocsis így nyilatkozott a kiesés után: „Németh András sportszerű ember, egy szövetségi kapitánynak ilyen helyzetben pedig csak egy sportszerű lehetősége van: az, ha lemond."

Távozóban a kapitány
Távozóban a kapitány
Korponai Tamás / Népszabadság

A Népszabadság kérdésére, miszerint ő is fontolgatta-e a távozását a súlyos kudarc után, Kocsis így válaszolt: „A média kérésére nem mondok le. Akkor tenném ezt meg, ha ezt kérnék azok, akik felkértek erre a munkára, amelyért fizetést nem kapok. A magyar női kézilabda továbbra is nagyon jó, nem mosták fel velünk a padlót Dániában. (Lapunk közbevetésére, hogy a Montenegró elleni tizenhét gólos vereséget nehéz volna másként értelmezni, pontosított: a lengyelek nem mosták fel velünk a padlót – a szerk.) A hatból négy meccsünket megnyertük, sokkal több gólt szereztünk, mint amennyit kaptunk, legyőztük a házigazdát, és balszerencsés körülmények között, sérülésekkel sújtott meccsen kaptunk ki egyetlen góllal. Tehát nincs okunk szégyenkezni, de ha egyetlen elnökségi tag vagy legalább három NB I-es klub elnöke ezt kéri tőlem, akkor megígérem, hogy távozom."

Az új szövetségi kapitány megnevezésével januárig türelmet kért a szövetség, Kocsis pedig nem zárta ki, hogy külföldi edző ül le a válogatott kispadjára.

„Mellékesen" szóba került még, hogy a női kézilabda ötkarikás megjelenése, az 1976-os montreali olimpia óta csak a bojkottált, 1984-es Los Angeles-i játékokon nem vett részt magyar kézilabdacsapat, de most könnyen előfordulhat, hogy sem a női, sem a férfi magyar együttes nem lehet ott jövőre Rióban. A női együttes sorsa Norvégia kezében van – az északiak vb-elsősége az olimpiai selejtezőre juttatná a magyar csapatot –, a férfiak kijutása pedig még a minden körülmények között optimista elnök szóhasználata szerint is „csodaszámba menne". Kocsis Talant Dusebajev szövetségi kapitányt idézte, aki pontosan tizennégy százalék esélyt ad erre.

Akárhogyan jött is ki ez a szám, az biztos, hogy jó okunk van szebb új évet kívánni a magyar kézilabdának.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.