Klicsko riválisának: Ez egy másik sport!

A Boksz Világ Tanács (WBC) világbajnoki trónján ülő Vitalij Klicsko amondó, "beavatja" a nehézsúlyú ökölvívás rejtelmeibe szombati kihívóját, a kubai Juan Carlos Gomezt, akit arra is figyelmeztetett, hogy ne békés elméleti oktatásra számítson a stuttgarti ringben szombaton.

 

- Készen állok, tökéletes állapotban vagyok, ráadásul a felkészülésem is hibátlan volt - mondta az idősebbik Klicsko. - Gomez nagyon sokat beszélt az elmúlt hetekben, ígérgetett, fenyegetett, már bajnoknak látta magát, de üzenem neki, hogy csak álmodozott.

A harminchét éves ukrán óriás tavaly októberben három év kihagyás után tért vissza a szorítóba, s rögtön elhódította a WBC koronáját, miután legyőzte a címvédő nigériai Samuel Petert.

- Gomez nagyon technikás, jó képességű bunyós, és szép sikereket ért el a cirkálósúlyúak között, ám ez egy másik sport! Most majd megtanulja egy életre, mi is a különbség. Jó lecke lesz a számára, igaz, sokáig nem tart majd az oktatás - nyilatkozta a harminchat győzelemmel és két vereséggel álló Klicsko.

A harmincöt esztendős, kubai-német Gomez 2002-től négy éven át volt világbajnok cirkálósúlyban, s most úgy érzi, eljött az ő ideje.

- Ott leszek az arcában az első másodperctől. Jobb vagyok nála, legyőzöm őt, ennyi az egész - bizonygatta az önbizalomhiányban Klicskóhoz hasonlatosan nem szenvedő Gomez.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.