Klicsko-brutál a KO-királyok csatáján

Rutinos KO-királyok csaptak össze szombat éjszaka Hamburgban: Vitalij Klicsko, a WBC nevű, patinás profi bokszszervezet nehézsúlyú bajnoka (eladdig: 40 győzelem, 2 vereség; 38 kiütés) azzal a Shannon Briggsszel (51, 5; 45) csatázott, aki anno fél évig birtokolta a szintén nagy múltú WBO övét, amúgy meg egyszer már visszavonult.

Könnyű meccs lesz - rögzítették egybehangzóan a szakírók, utalva Briggs pauzájára, ugyanakkor némi rizikófaktort így is találtak a találkozóban az ukrán számára: az 1997-ben George Foremant felülmúló amerikai pofozógép ugyanis harmincszor küldte padlóra aktuális riválisát már az első menetben, ezzel vezeti a vonatkozó örökranglistát...

Egyébiránt Klicsko - aki a jegybevétel bizonyos százaléka mellett alapból kétmillió eurót, azaz közel 550 millió forintot kasszírozott e föllépéssel - maga gondoskodott Briggs reaktiválódásáról: miután egy étteremben találkozott a már „nyugdíjas", százötven kilósra hízott kollégájával, körülbelül lekezelően megpaskolta annak hasát. A sértett Briggs 2007-es leállása óta négyszer lépett ringbe a „Klicsko-hatás" nyomán - jó szokásának megfelelően már a nyitó három percben lerendezte valamennyi partnerét -, ám most kissé nagyobb feladat várt rá...

Olyannyira, hogy az első menetben nem is ütötte ki Klicskót, mi több, a későbbiekben sem: a két 39 éves versenyző csatáján Briggsnek nem sikerült meglepnie riválisát, aki végig többet és pontosabban ütött. Jellemző az idő előrehaladtával mind jobban érzékelhető Klicsko-fölényre, hogy amikor a vetélytársához képest kondicionálisan  kevésbé jó állapotban lévő amerikai csöppet megsorozta az ukránt közelről (a negyedik menetben), az szinte meg sem rezzent. Az ötödik "körben" pedig már egyenesen Briggs kitütését követelte a publikum, lévén, hogy kedvence ebben a szakaszban megannyi, mind tisztábban beférő jobbegyenessel gyöngítette ellenfele állását.

Hogy a tengerentúli sportember a hetedik menetet "túlélte", az kisebb csodával volt egyenlő: vetélytársa "ahogy tetszik"-et rendezett a kötelek között, s ballal-jobbal aprított. Az etap végét jelző kolomphang a legjobbkor jött Briggsnek, aki ugyan kibekkelte a következő három percet is, ám szemmel láthatóan úgy volt vele: kezet csókol az Úrnak, ha talpon hagyja el a ringet. Klicsko nyugodtan, semmit sem erőltetve, szisztematikusan haladt előre - na igen, alighanem a kíméletlenség hiányzott belőle -, a tizedik menetre pedig szinte puhára verte az összebukni mégsem akaró amerikait.

És igen: Briggs - jóllehet a záró három percben is kapott szépen - elképesztő ütésállóságának köszönhetően kibírta állva, vagyis a KO-sok csatája pontozással végződött. Senki sem lepődött meg, hogy annak során az - összes menetet megnyerő - ukránt nagy arányban, egyhangúlag hirdették ki győztesnek...

Az ukrán Vitalij Klicsko egyhangú pontozással győzte le kihívóját
WBC boxing champion Vitali Klitschko (R) of Ukraine lands a punch on Shannon Briggs of the U.S. during their WBC Heavyweight Championship boxing bout in Hamburg October 16, 2010. Klitschko won the fight by points after twelve rounds. REUTERS/Christian Charisius (GERMANY - Tags: SPORT BOXING IMAGES OF THE DAY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.