A hangfalakat talán még Puskás is ­látta, de ha ő már nem is, az bizonyos, hogy a technikai eszközök nem a ­high-tech divatot idézték. Így fordulhatott elő, hogy a – leánykori nevén – Népstadion toronyépületénél, a válogatott játékosok emlékműve előtt tartott ünnepségen nem minden szót lehetett hallani, a hangszóró többször is kellemetlenül recsegett.

Berzi Sándor MLSZ-alelnök (jobbra) köszönti Kovács Kálmánt, a "harmincéves" ifik egyikét Fotó: Szabó Miklós

Így még inkább retrohangulatba kerülhettek a résztvevők, miközben a legalább egyszer címeres mezbe öltözött futballisták láttán néhány pillanatra el lehetett felejteni a jelen szomorú futballvalóságát. Amikor a szpíker koszorúzásra kérte fel a mai válogatottakat, és Nyilasi Tibor, Dibusz Dénes, illetve Juhász Roland méltóságteljes léptekkel elindult a díszes oszlop felé, többen nem értették, „Nyíl" miként került e sorba. Szőke István, az FTC korábbi kiváló jobbszélsője, aki annak idején nem egy rangadón készítette ki szabadrúgásával az Újpest (eredetileg Győri Vasas-, aztán Vasas-) kapusát, Szentmihályi Antalt – a zöld-fehér tábor mindig ekkor kezdett rá ­arra, hogy „Miska, fogjál nekünk békát!" –, megjegyezte: „Ebbe a mai csapatba Tibi simán beférne, az biztos, hogy ­tőle nem pattanna el a labda."

Aki még nosztalgiázni akart, az a toronyépület aulájában ­megnézhette a Sportmúzeum erre az alkalomra összeállított kiállítását, amelynek központi témája az 1954-es, elveszített vb-döntő. Ez az anyag volt látható Németországban az idén a döntő hatvanadik évfordulóján, s itt már a „magas" technika is örömet szerzett a látogatóknak, ugyanis 3D-s felvételek szerepeltek a stadiontúra műsorán.

Berendy Pálnak, a Vasas ­korábbi kőkemény bekkjének-fedezetének, a hatvanas évek magyar Nobby Stilesának homlokán csúnya seb látszott. „Agárdon, a kertben gallyaztam, ezúttal az ág volt az erősebb" – jegyezte meg a 24-szeres válogatott, aki manapság Óbudára jár meccsre: „A III. kerületben tanítványomat, a nagyon tehetséges Lajos Lászlót figyelem, jó játékos lesz." A jövendölés a Hotel Arénában hangzott el, a résztvevők ott már túl voltak a köszöntő beszédeken, az ünnepi ebéden, egyik sztori a másikat követte, ment a zrika. A középpontban az 1984-ben ifjúsági Európa-bajnoki címet nyerő csapat tagjai voltak. Ez a társaság a fiatalon elhunyt Bicskei Bertalan vezetésével Moszkvában tizenegyesekkel győzött a szovjet együttes ellen, és szerezte meg az aranyérmet. Akkor még senki nem sejtette, hogy a következő harminc esztendőben egyetlen magyar válogatott sem lesz képes hasonló bravúrra.

Vincze István, aki a „nagyok" között 44 alkalommal viselhette a címeres mezt, még ma is bosszankodik, hogy kihagyta a tizenegyesek egyikét. „Ha belövöm, már akkor nyerünk, így folytatni kellett a párbajt. Szerencsére Kovács Ervin nem hibázott, így elsőséget ért, hogy Berci bá három korosztályból nagyon jó csapatot alakított ki."
Nagyon jó csapat a Hotel Arénában is volt, a régebbi remek játékosokból szubjektív módon a Szentmihályi – Sallai, Bálint, Berendy, Ihász – Nyilasi, Göröcs, Szűcs Lajos – Kiss László, Dunai II, Fenyvesi dr. tizenegyet küldtük volna pályára, de a „második sor" sem volt akármilyen ­Geleivel, Szabó Györggyel, Kovács Józseffel, Garabával, Varga „Kacsával", ­Palotaival vagy Halmosi Zoltánnal, Rákosival, Fisterrel, Szőkével, Puskás Lajossal, Szuromival.

A mai garnitúrára gondolva: harminc-negyven év múlva az akkori ünnepségről tudósítónak nem lesz ily nehéz dolga a válogatással...