Kirúgták Ancelottit a Real Madridtól

Távozik posztjáról Carlo Ancelotti, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője.
Florentio Perez, a klub elnöke hétfő este rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy két év után menesztették az 55 éves olasz szakembert. „Nem volt könnyű döntés, de itt az ideje, hogy új lendületet kapjon a csapat" - mondta Perez.
Fotó: Andrea Comas / Reuters

Ancelotti 2013 nyarán vette át az együttes irányítását, első szezonjában rögtön teljesítette a vezetés és a szurkolók legnagyobb álmát, azaz megszerezte a klub történetének tizedik Bajnokok Ligája (korábban BEK) serlegét. A mostani idényben ugyanakkor trófea nélkül maradt a szupersztárokkal felálló együttes, a bajnokságban a Barcelona mögött másodikként zárt a csapat, a BL-ben az elődöntőben a Juventusszal szemben maradt alul, míg a Király Kupában a városi rivális Atlético Madrid búcsúztatta.

Ancelotti a francia Paris Saint-Germain együttesétől szerződött a spanyol fővárosban, Párizsban bajnoki címet ünnepelhetett, ezt megelőzően a Chelsea, valamint az AC Milan kispadján ült. Utóbbit 2001 és 2009 között irányította, bajnoki címet és két Bajnokok Ligáját nyert a milánói piros-feketékkel.

 

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.