Kézcirkusz

Attól tartok, nagyobb etetés folyt itt, mint az elefántok ellátásakor az állat- és növénykertben. Azt mondták nekünk, a nemzeti sportstratégia húzóágazatainak egyike a kézilabda; érthető, ha öntik bele a milliárdokat, már csak azért is, mert mind a női, mind a férfiválogatott olimpiai szereplő – ha nem főszereplő – lesz. Ehhez képest a honfitárs hölgyek a 11. helyen kötöttek ki a vb-n, a férfiak 12.-ként zárták az Eb-t. Rio pedig sehol.

A hamuka-kamuka mértéke talán még a futballkörökben régóta tapasztalható, felül- (alul-) múlhatatlannak tetsző halandzsázásét is túlszárnyalta, elvégre a labdarúgás berkeiben azt még senki nem ejtette ki a száján, hogy Európa-bajnoki címre törünk. Ellenben a férfi kézilabda Eb előtt Talant Dujsebajev másodállású szakvezető – aki fő foglalkozásban a lengyel Kielce edzője – azt állította: „Szeretem a kihívásokat, ezért is mondom, hogy nyolc mérkőzésen, nyolc döntőben szeretnénk pályára lépni.” Kocsis Máté, a szövetség nemrégiben megválasztott, multifunkcionális elnöke – Fidesz-kori­feus, józsefvárosi polgármester, FTC-alelnök, kivel szemben a több mint 200-szoros válogatott Farkas Ágnest még a jelölőlistára sem vették a dörgést jól ismerő vagy csupán pénzéhes sportági küldöttek –, így beszélt a kontinenstorna előtt: „Az Európa-bajnokság a legnehezebb verseny a kézilabdában. A magyar férfiválogatott soha nem jutott el az elődön­tőig; szeretnénk, ha ez a sorozat most megszakadna.” Nagy László csapatkapitány pedig ekképpen tekintett az Eb-re: „Az ideális az volna, ha Európa-bajnokok lennénk, hiszen akkor nem kellene számolgatnunk. De ha ez nem sikerül, akkor még mindig van két hely a selejtezőtornára...”

Mikler, Nagy László. Messze volt Európa
Mikler, Nagy László. Messze volt Európa
Kovács Anikó / MTI

Szóban tehát volt döntő, elődöntő, minden, aztán a középdöntő-csoportot 0, azaz nulla ponttal zárta a kompánia. (A csapat kifejezéstől – az olvasó szíves engedelmével – eltekintek.) Sokkal inkább beigazolódott az, amit Farkas Ágnes jövendölt nyilvános megszégyenítése után: „Semmi garancia nincs arra, hogy az eddig szépen egymásra rakott építőkockák a helyükön maradnak.” Bár a bajok nem a legutóbbi évben kezdődtek, hiszen még a TF-rektorrá avan­zsáló Mocsai Lajos volt a szövetségi kapitány, amikor a válogatott alulmaradt a vb-selejtezőn a szlovénekkel szemben (25:22, 26:32). Ha akkor nem esik ki az együttes, esetleg lett volna esélye az ötkarikás részvételre, mert a kiírás szerint a vb 2–7. helyezett csapata szereplési jogot szerzett az olimpiai kvalifikációs tornára. A világbajnok automatikusan „rióivá” vált, de erről nem érdemes megemlékezni...

Arról már inkább, mik lesznek a következményei a most már a játéktudásban is szembeszökő alászállásnak, melynek mélységét jelzi, hogy a bojkottált 1984-es olimpia óta nem fordult elő kettős magyar kézilabdás távolmaradás az olimpiáról. Kocsis Máté 2013-ban, a hollandoktól elszenvedett 8-1-es amszterdami labdarúgó-vereség után kifejtette: „Gyalázat, szégyen, szánalom! Egervárinál nem szabad megállni...” Aztán a női Eb-kudarc nyomán így nyilvánult meg: „Németh András sportszerű ember, egy szövetségi kapitánynak ilyen helyzetben pedig csak egy sportszerű lehetősége van. Az, ha lemond.”

Kérdés, mi történik a kézilabda-szövetség mai elnökségi ülésén. Talán menesztik Dujsebajevet – bár ő nem könnyíti meg a vezetőség dolgát, mint a lemondó Németh –, ám, ha valaki azt várja, tisztulás lesz, annak felhívnám a figyelmet a stratégiai ágazat kezelésére. Megint csak térjünk vissza az 1-8-hoz, amelyet egy másik kormánypárti politikus, Deutsch Tamás így kommentált: „Az MLSZ, annak elnöke és főtitkára (...) módszeresen elherdálja a magyar labdarúgás fejlesztésére rendelkezésre álló lehetőségeket. (...) Kézen-közön, átláthatatlanul osztogatja el az utánpótlás-akadémiák fejlesztésére biztosított költségvetési forrásokat. Szégyen és gyalázat...”

Majd a múlt évi sikeres Eb-pótselejtező után Csányi Sándor labdarúgó-szövetségi elnök elsőként Orbán Viktor kormányfőnek köszönte meg, amiért „óriási rizikót vállalt azzal, hogy a magyar futball komoly támogatást kapott az elmúlt években”. Csak hát a kijutásnak ehhez semmi köze nem volt, azt mindenekelőtt a kontinenstorna létszámemelése idézte elő. A kvalifikációs csoport harmadik helye csakis e miatt jogosított pótselejtezőre, melyet az Eb-szereplés nélküli negyvennégy évben nyilván több rezsim, kapitány és garnitúra elért volna ilyen feltételek mellett.

Mondom, a kézilabdában hasonlónak tetszik a kapcsolat a való­sággal.

Ebben a sportágban mihamarabb el kellene kezdeni lobbizni azért, hogy szintén huszonnégy csapatos legyen az Európa-bajnokság.  

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.