Keszler Andrea is kiesett

Keszler Andrea nem jutott tovább a női rövidpályás gyorskorcsolyázók 500 méteres versenyszámának selejtezőjéből.

A váltóval 2009-ben Európa-bajnok magyar versenyző a második futamba kapott besorolást, kifejezetten jól kezdett, ugyanis a rajt után az élre állt és pozícióját két körön át biztosan őrizte is. Aztán előbb az orosz Szofija Proszvirnova az egyik egyenesben kigyorsítva korcsolyázott elé, majd rögtön utána a tavalyi, debreceni világbajnokságon 1000 méteren bronzérmes brit Elise Christie vágott be elé a következő kanyarban. Úgy tűnt, mintha ettől ritmust tévesztett volna a 24 éves magyar, s végül negyedikként zárt futamában úgy, hogy a végén már nem volt esélye a továbbjutást érő első kettőben végeznie.

"Sajnos három napja nem edzettünk ezen a jégen, csak a gyakorló jégcsarnokban. Ennek ellenére nem ezen múlt, nem sikerült jól ez a futam" - mondta Keszler Andrea.

Hétfőn Béres Bence, Knoch Viktor és Liu Shaolin Sándor is kiesett az 1500 méter selejtezőjében, de a női váltó még javíthat közép-európai idő szerint 12.35-től. Amennyiben négyesében az első kettő között végez az elődöntőben, akkor bejut a jövő hét keddi fináléba, ami egyúttal biztos pontszerző helyet is jelent.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.