KEDDI FRISS: Prukner lemondott

13.50 - Maradt a kizárás

Elutasította az Olympiakosz Volosz fellebezzését az Európai Labdarúgó Szövetség, így a görög bundabotrányban érintett labdarúgóklub – továbbjutása ellenére – nem szerepelhet az Európa Liga rájátszásában. Az egyesület tíz napon belül még fordulhat a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz.

12.30 - Prukner lemondott

Már nem Prukner László az FTC labdarúgócsapatának szakvezetője: az 50 esztendős edző hétfőn este ajánlotta fel lemondását, amelyet a klub vezetősége elfogadott – közölte hivatalosan az egyesület.

9.45 - Spurs helyett Szlovénia

Az amerikai profi kosárlabda-bajnokságban szereplő San Antonio Spurstől Szlovéniába, az Olimpija Ljubljana csapatához szerződött Danny Green: a 24 éves amerikai bedobó a hosszú ideje tartó bérvita, az NBA rajtjának bizonytalansága miatt döntött úgy, hogy Európába igazol. Nem Green az "első fecske": korábban Deron Williams is elhagyta az Egyesült Államokat, és a New Jersey Netstől a török Besiktashoz igazolt.

Már nem Prukner László az FTC labdarúgócsapatának szakvezetője
Budapest, 2010. szeptember 11. A ferencváros edzője, Prukner László áll a pálya szélén a füst miatt félbeszakított, a Soproni Liga 6. fordulójában játszott Újpest FC-Ferencváros labdarúgó-mérkőzésen a Szusza Ferenc Stadionban. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.