Katarina elsöpörte a magyar reményeket
Ahhoz képest, hogy szombat este nagyjából annyi hókotró hasította az újvidéki utakat, amennyit Pesten egy teljes téli szezon alatt sem látni, a járdákon még másnap is boka fölé ért az enyhülő idővel együtt járó latyak, ezért magam a szokásos negyedóra helyett kétszer annyi idő alatt (meg persze vizes nadrágszárral) értem a Spens Arénához, de ez csak a harmadik legrosszabb hír volt vasárnap.
A második még ennél is szomorúbb: mivel a Röszke és Újvidék közötti autópályán megcsúszott és fölborult egy kamion, a csarnokba az utóbbi napokban egyedüliként hangulatot varázsoló magyar drukkerek jó része kocsiban, buszban vesztegelt akkor, amikor Tomori és társai kifutottak a pályára Montenegró válogatottja ellen. A „prímet” mégis a csapatvezetés délelőtti bejelentése vitte, mi szerint Görbicz Anita vírusfertőzést kapott, s bár állapota biztatóan javul, az irányító legkorábban kedden léphet majd pályára.
A dirigens átmeneti kiesése nyomán a válogatott győzelmi oddsát szépen megemelték a bukmékerek a délszlávok elleni meccs előtt, ezzel együtt mi másban lehetett reménykedni a középdöntő második csoportjának rangadójára készülve: ami a nap negatívumait illeti, a magyar „igazság” három marad, s nem lesz ráadás.
Az önbizalmat erősíthette, hogy olyan szépen alakultak a dolgok a hét második felében... A csapat előbb a németek ellen fordított ötgólos hátrányból, majd időnként nem csak jó, hanem látványos játékkal legyőzte a spanyolokat is. Mi több: Aneta Peraica lövését az utolsó másodpercben Katja Schülke kapus a fizika összes törvényét meghazudtoló módon védte, így a csoportzárón a németek nyertek, egyszersmind kiejtették a honfitársaikat fülmúló horvátokat, minek köszönhetően Karl Erik Böhn társulata a maximális négy ponttal érkezhetett az Eb második szakaszába.
Csakúgy, mint Montenegró a verseci ágról.
Az olimpiai ezüstérmes – soraiban a Győrött játszó Radicseviccsel, valamint olyan további klasszisokkal, mint a két Bulatovics, Dokics és Knezevics – „bucira” verte valamennyi csoportellenfelét, úgyhogy a tekintélyt London után Szerbiában is kivívta magának. De hát éppen e renomé megtépázását irányozták elő rövid távú célként a magyar lányok.
A tervvel nem is volt baj, a produkcióval eleinte annál inkább. Hozzávetőleg „horvát” formában startolt a csapat, ami azt jelentette: a támadásvezetésben az ötlet szikráját sem fedezhettük föl, a védekezés pedig olyan szellős volt, hogy attól tartottunk, még megfázik valaki a hátsó vonalban.
A BL-győztes Buducsnoszt Podgoricára épülő rivális tetszés szerint érte el góljait a labda elől szinte félreugráló magyar „bekkek” között, és az eredményjelző ezúttal is valóságot tükrözte: a 13. percben 9:3 állt rajta, persze montenegrói szempontból.
A látvány már a mindig megfontolt úriemberként viselkedő Böhn kapitánynak is sok volt, és egy alkalommal akkorát üvöltött a norvég, hogy beleremegett a csarnok. Mi több, időt is kért, s jól tette: ezt abból gondolom, hogy a szusszanásnyi szünet után összekapta magát a társaság. A Herr helyére a kapuba álló Kiss Éva fogott egy-két „foghatatlant”, a Görbicz helyett irányító Szucsánszki és Tomori (akinek Knezevics olyat bemosott, hogy a cseh bírók jobbnak látták kivonni a forgalomból a túl erős montenegróit) eredményesen célozta a már-már naggyá tett Barjaktarovics hálóját, ennek megfelelően a 23. percben 11:8-ra sikerült fölzárkózni. Ennél több örömünk azonban nem volt a pihenőig, mert a keretbe foglalt félóra vége is a szentségelés jegyében telt (9:15).
Hanem a második félidő... Az elejét az újabb harminc percnek is hagyjuk, legyen elég annyi, hogy tovább nőtt a differencia (15:22), és hogy a reklamáló Tomorinál elszakadt a cérna, így ő sem folytathattta a játékot. Igaz, később a kíméletlenül védekező vetélytárstól Klikovac sem, úgyhogy lassanként annyi játékos ült a tribünön is, mint a kispadon. Klikovac egyébként Klivinyi Kingát taglózta le, nyilván nem véletlenül, mert az addig mellőzött, fiatal átlövő egymás után háromszor bombázott a kapuba.
És jött sorban a többi gólszerző is: Szucsánszki, Bódi, Szamoránsky. A kapuban meg Kiss, a zsák legmélyéről előhúzott akaraterővel pedig a fölzárkózás, és egy kapott gól nélküli, pazar időszak végén, 22:22-nél az egyenlítés! Mégsem sikerült pontot szerezni. Noha – elsősorban Klivinyi és Kiss prolongált parádéjával – még két perccel a vége előtt is nyílt volt a mérkőzés kimenetele, a világ legjobbjainak egyikeként számon tartott Katarina Bulatovics elintézte a dolgot: a hajrában kétszer lendítette lövésre a kezét, és mindkétszer jól célzott (26:28).
Persze megfogalmazható a tanulság, hogy egy kézilabdameccs nem húsz, hanem hatvan percből áll, de a szívfájdítás helyett rögzítsük inkább a tényt: az elődöntő helyszíne, Belgrád továbbra is nyolcvan kilométerre fekszik Újvidéktől.
Pedig kerülhetett volna sokkal közelebb is.
